2013. december. 10. 14:06 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 10. 18:14 Kult

"A megfigyelt ember sohasem szabad" - írók tiltakoznak az adatgyűjtés ellen

Nyolcvan országból összesen 562 író tiltakozik az online kommunikáció titkosszolgálati megfigyelése ellen egy kiáltványban, amelyet kedden közölt 32 újság, köztük a német Frankfurter Allgemeine Zeitung. A kiáltványt eddig tizenegy magyar író támogatta aláírásával.

A demokráciát meg kell védeni a digitális korban című dokumentum itthon a Népszabadságban jelent meg. Ebben azt írják, hogy az utóbbi hónapokban lelepleződött titkos adatgyűjtési programok miatt semmissé vált a magánszféra sérthetetlenségéhez fűződő alapvető emberi jog, hiszen államok és nagyvállalatok az állampolgárok szisztematikus megfigyelésére használják a technológiai vívmányokat.

"A megfigyelt ember sohasem szabad, és az állandóan megfigyelt társadalom nem demokrácia" – fogalmaznak a kiáltványban, amely szerint a demokratikus alapjogokat "a virtuális világban" is érvényesíteni kell.

A kiáltvány szerint az ENSZ-nek el kell ismernie, hogy a polgári jogoknak különleges jelentőségük van a digitális korban, és ki kell dolgoznia a digitális jogok nemzetközi egyezményét. Mindenkinek biztosítani kell a részvételt a személyes adatainak gyűjtéséről, tárolásáról és felhasználásáról szóló döntésekben, és lehetőséget kell adni mindenkinek arra, hogy törölhesse az illegálisan gyűjtött és tárolt személyes adatait.

A kiáltványt jegyző szerzők között van az irodalmi Nobel-díjas J. M. Coetzee, Orhan Pamuk, Elfriede Jelinek, Günter Grass és Tomas Tranströmer, valamint Tom Stoppard, Irvine Welsh, Paul Auster, T. C. Boyle, Peter Sloterdijk, Ulrich Beck, Umberto Eco, Ian McEwan, Per Olov Enquist és még csaknem 550 kortárs szerző, Magyarországról többek között Esterházy Péter, Krasznahorkai László és Parti Nagy Lajos.

A felhívást két német író, Ilija Trojanow és Juli Zeh kezdeményezésére szerkesztették, és az aláírásokat is ők gyűjtötték. A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak elmondták, hogy szinte mindenki csatlakozott, akit megkerestek. Nagyjából húsz szerző hárította el a felkérést, többségük arra hivatkozott, hogy soha nem ír alá kiáltványokat. Csak egy író mondta azt, hogy azért nem csatlakozik a felhíváshoz, mert helyes, indokolt tevékenységnek tartja az állampolgárok digitális kommunikációjának megfigyelését – tették hozzá.