Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Patópál, Erőspista, délibáb, árvalányhaj, ügyesbeton. Szexi-e ma pártatlannak lenni Magyarországon? Miért szeretnek ázni a magyarok a pesszimizmusban? Baj-e, ha alpári a nyelv, amit használunk? Kell-e egy 17 évesnek a Bűn és bűnhődés? Mi köze a szexnek a Boci-boci tarkához? Lackfi Jánossal, a Milyenek még a magyarok? című könyv szerzőjével beszélgettünk.
Milyenek a magyarok? – Lackfi János József Attila-díjas író, költő másodszor vágott bele, hogy megválaszolja a kérdést. Leltárt készített a magyarokról, és bár ezt humorral tette, nem árt olykor a sorok mögé nézni. Az első kötet olyan félpornográf könyvek között lebegett a sikerlistákon, mint a Szürke ötven árnyalata, de sok minden kimaradt belőle, ezért jön a folytatás: Milyenek még a magyarok?
Hvg.hu: A magyarok szokásait és furcsaságait összegereblyéző könyvedben humorral közelítesz a felmerülő témákhoz, de ha tükörként fogjuk a kezünkbe a szöveget, el is szomorodhatunk egy-egy pillanatra.
Lackfi János: Pont ez az a koktél, amit kerestem, mert íróként egyébként is kedves nekem a groteszk és a tragikomikum. Egy keserű pirulát is könnyebben nyelünk le valami édessel. Mindemellett a történeteket radikális szeretettel próbáltam egybefogni, ami nem pátyolgat, kímélget, és nem akar lombikbébinek megtartani egy langyos állapotban.
Hvg.hu: Sok közhely szerepel a könyvben, az egyik ilyen a nagy magyar pesszimizmus. Fel van ez nagyítva, vagy tényleg ilyenek vagyunk?
L. J.: Az abszurd humor nyilván igyekszik mindent felnagyítani, de ezen nincs mit. Szeretünk ázni ebben a pesszimizmusban és sírva vigadásban, ez a természetes, hétköznapi közegünk. Akkora egóm nincsen, hogy azt gondoljam: felírok két gramm röhögést receptre, és azzal meggyógyítom a magyar társadalmat, de ez a könyv egy lépés lehet efelé.
Hvg.hu: Zsidózunk, fasisztázunk és komcsizunk a könyvben is, de a konklúzió mindig az: ha politikáról van szó, a nevek és a szereplők behelyettesíthetőek és felcserélhetőek. El lehet evickélni ebben a rendszerben úgy, hogy nem foglalunk állást?
L. J.: Ez közéletileg nem túlságosan szexi, de én nem szoktam állást foglalni sem pro, sem kontra, ami egy tudatos döntés eredménye. Az én könyveim olvasásához nem kell párttagságit leadni a bejáratnál.
Hvg.hu: Volt rá példa, hogy politikailag megpróbáltak eltolni valamilyen irányban?
L. J.: Folyamatosan voltak ilyen felkérések, táncba hívások a Lánchíd Rádiótól a Klubrádióig, én viszont ragaszkodom a magam "egy fenékkel két lovat" elvéhez. Az például nagyon jólesett, amikor utólag megtudtam: a kapolcsi versműhelyemben egymástól teljesen eltérő politikai beállítottságú emberek is megfértek egymás mellett a babzsákokon. Az egyiknek akkorra turulmadár volt a profilképén, hogy be sem fért, a másikról meg kiderült, hogy az "Azonnal akasszuk fel a miniszterelnököt" csoport prominense. Vannak közös pontok, és én ebben hiszek.
Hvg.hu: A könyvedről szóló egyik kritikában az áll: képes vagy felülemelkedni a kicsinyes ellentéteken, és alkalmas vagy arra, hogy összebékíts.
L. J.: Hiszek az idő erejében, és abban: az irodalom túlnyúlik azon, hogy kire adta le a szavazatát Ady Endre vagy Mikszáth Kálmán.
Hvg.hu: A kivándorlás témája nagyon intenzíven van most jelen a közéletben, és te sem mész el mellette. Valóban ilyen akut ez a kérdés?
L. J.: Biztos, hogy a téma nagyon fontos, és engem is nagyon foglalkoztat, de csak hosszú távon lehet megítélni, mit hoz ez nekünk. Nem kell rögtön kétségbeesni, hogy elmentek legjobbjaink. Nem mindegy, úgy nézünk-e ezekre a folyamatokra, hogy kivérzik az ország, vagy úgy, hogy íme, az új konkvisztádorok, akik majd visszajönnek arannyal, ezüsttel megrakva. Hiszen az is túlzás, hogy Magyarország kivándorolt magából, és mi már csak a resztli vagyunk. Ettől még fontos szembenézni azzal, kik nélkül kell tovább léteznünk.
Hvg.hu: Ebben a közegben milyen írónak lenni?
L. J.: Nagyon jó. Rengeteg az izgalmas téma, és a közönséggel is szót lehet érteni. Igazán élvezetes. Számos erős írói hang van, inspiráló közegben, versenyhelyzetben jó alkotni.
Hvg.hu: A kötetben sokat foglalkozol a nyelvvel és annak torzulásaival. Azt írod, mindegy, hogy alpári, vagy fennkölt a nyelv, ami megöli, az az unalom. Van okunk aggodalomra?
L. J.: Én úgy tekintek a nyelvre, mint egy élőlényre, ami felvesz és magába gyúr dolgokat, a nyelvhalál-víziót nem tudom átérezni. Hozzám a Nádasdy Ádám által képviselt higgadtabb nyelvészi attitűd áll közel. A nyelvet, bár érzelmileg is viszonyulunk hozzá, funkcionálisan érdemes nézni. Megkíméljük magunkat bizonyos zsákutcáktól, ha nem védünk irreális normákat, ha elfogadjuk, hogy a "dobtam egy hátast" vagy a "berongyoltam a szobába" éppoly izgalmas és képszerű, mint a "vén salabakter" vagy a "fűzfánfütyülő rézangyal". Ami jelentéstöbbletet, finomodást hoz, az fontos, ami nem, az elhagyható.
Nyüzsög és zizeg a nyelv és a nyelvi kreativitás. Azt szorgalmazom, hogy próbáljunk meg minél színesebben és izgalmasabban beszélni. Nem kerül nagy erőfeszítésbe, hogy ne legyen minden második szavunk a "vazze", vagy egy roppant művelt, de mindenki számára érthetetlen kifejezés.
Hvg.hu: Az viszont egyértelmű, hogy a kommunikációs eszközök fejlődésével a helyesírás háttérbe szorul, sorvadásnak indul. Ebben sem látsz veszélyt?
L. J.: Arra gondolsz például, hogy "naon kúl vok"? Mindig van veszély, de át kell gondolnunk, mikor, mit veszítünk. Ha a funkciójából veszít a nyelv, színtelenebb és fakóbb lesz, az valóban veszteség. De veszítünk-e például jelentésrétegeket, ha kikopik a helyesírásunkból az "ly"? Bár jó íze van, és a könyvmolyok szeretnek belefutni, a "cz" is elhullott, mert nem igazán volt rá szükség. Szerintem az ly-osság is ilyen történet lesz.
Hvg.hu: Korábban azt mondtad, minden a tanárokon múlik.
L. J.: Ha kívánatos, tiltott gyümölccsé tud tenni egy tanár olyan szavakat, amit a diákok egyébként nem használnak, akkor gazdagodik a nyelv. Ki kell nyitni a világukat abból a szubkultúrából, amibe beleszületnek. Sajnos azonban sokszor esünk bele abba a hibába, hogy feladjuk a memoritert, el sem magyarázva: a "sírva tallóz, aki él", nem számítógépes kifejezés.
Hvg.hu: Tudnál olyan szerzőt említeni, akinek a szövegei kifejezetten alkalmasak erre?
L. J.: Egyet nem, de sokat igen. Most picit minden szöveg olyan a tankönyvekben, mintha ugyanaz a szakállas bácsi írta volna őket. Értem az irodalomtörténész kollégák lelkesedését, végre ott egy gyerek a kezük között, hát gyorsan bele akarnak gyömöszölni a fejébe mindent. Nesze neked 17 évesen a Bűn és bűnhődés! Ez afféle kétségbeesett igyekezet. Ám úgy is fel lehet valamit mutatni értékként, hogy közben nem halunk meg háromszor az unalomtól.
Ha definíciókat tanítunk, azt sem muszáj rémisztő szaknyelven. Nem árt, ha egy átlagos diák tudja, mi a metafora, a reneszánsz, vagy a stílus, nem szükséges azonban a kulturálismegkésettség-tudat, az érzelmi ambivalencia vagy a reneszánsz stíluseszmény szakkifejezések ismerete. Felesleges az alapfogalmak helyett szakmai szószörnyekkel jönni.
Színesebb és sokpólusú irodalomoktatásra lenne szükség úgy, hogy a hangsúly közben megmarad a remekműveken. Az sem megoldás, ha Beatles-szövegeket elemzünk, mert az egy másik műfaj, egy másik fajta szövegtöménység. Nem érdemes lemenni kutyába.
Egy barokk halálvers mellé kerüljön oda vicces székely sírfelirat, graffiti, dalszövegrészlet, frappáns kortárs pársoros, no meg jó kis koponyás képek, villóddzon a lapokon a világ, ne szürkélljen.
Hvg.hu: Az igen elrettentő Szadista bölcsődalok című fejezetben azzal is szembe kell néznünk, hogy a Boci-boci tarka sem szól másról, mint a szexről. Ez nem csak városi legenda?
L. J.: A Csík zenekar prímása, Szabó Attila mesélte, hogy amikor falusi idős néniknek kezdte el húzni ezt a dalt, csak irultak-pirultak. Ez bizony kétes tanulságú pajzán nóta arról, hogy könnyen teherbe eső lányok helyett (boci-boci tarka) a szoptatós menyecskéknél (oda megyünk lakni, ahol tejet kapni) érdemes próbálkozni, mert náluk működik a természetes fogamzásgátlás. Nem árt, ha tudjuk, mit is tanítunk a gyerekeknek.
Hvg.hu: Ha nem lenne rá kétkötetnyi tered, csak öt szóval jellemezhetnéd a magyarokat, mi lenne az az öt?
L. J.: Patópál, Erőspista, délibáb, árvalányhaj, ügyesbeton? Kicsit csaltam persze...
