2013. november. 20. 16:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 20. 16:47 Kult

Jeles rabszolgatartónak titulálta Jordán Tamást

Jeles András berágott, Jordán Tamás válaszolt, a társulat elhatárolódik. A háttérben egy a szombathelyi színházban tervezett Jeles-rendezés és a honorárium áll. A rendező kijelentette, soha többé nem fog a Jordán-vezette színházban dolgozni. A társulat elhatárolódik.

A Weöres Sándor Színház színészei szerdán nyílt levélben utasították vissza, hogy a társulatot eszközként használják bárkik között folyó anyagi vagy egyéb természetű vitákban.  

Az ügy előzménye az, hogy november 18-án Jeles András film- és színházrendező szintén nyílt levélben fordult a szombathelyi társulathoz, amelyben kijelentette többek közt, hogy soha többet nem rendez Szombathelyen, legalábbis addig, amíg az alapító Jordán Tamás az igazgató.

Ennek okait is részletezte. Ez egyrészt pénzügyi természetű: az idei tervezett rendezéséért Jeles András, mint írja, nem kapott volna annyi honoráriumot, mint három évvel ezelőtti munkájáért. Ugyanakkor utalt Jordán Tamás despotikus vezetésére, továbbá az igazgató feleségének szerepére is.

„Ő, és mint egy nagy, sötét árnyék, a felesége, akinek lénye és működése bizonyára sok más helyen elviselhető, egy színházban azonban aligha. Sok mindent lehetne erről a dermesztő szimbiózisról előadni, amely nyomasztóvá teszi ott a légkört, és egy felnőtt ember számára egyszerűen tűrhetetlen, de most legyen elég ennyi” – írta Jeles többek között.

Felszólította továbbá a társulatot arra, hogy rúgják le magukról „ezt az egész rabszolgatartó rendszert, amivé ez a szép hivatás, a színészet J. T. vezényletével a Weöres Sándor Színházban elfajult”.

A levélre Jordán Tamás ironikusan válaszolt. „Eddig azt hittem, hogy az ajánlott honoráriumot kevesellve nem vállalt új rendezést. A levél világossá tette, hogy nem anyagi megfontolásból lépett így, hanem a döntéséhez erkölcsi, etikai szempontok juttatták. Viszont nagy empátiával, irántam megnyilvánuló tapintatból, kímélve érzékenységemet hivatkozott csak a pénzre. Ezért mindenképpen köszönet jár. Élettársam, aki nem közszereplő, maga eldönti, hogy milyen lépéseket tesz személyiségi jogai megsértése okán” – írta.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.