Másfél millióért árulnak egy Alföldi-festményt
Több száz képet festett már Alföldi Róbert, műveihez egyre drágábban lehet hozzájutni. A szakértők szerint, a személye körül kialakult hangulat kifejezetten drágítja a képeket.
Alföldi Róbert nemcsak színházi emberként, hanem festőként is ismert, volt már kiállítása Párizsban és New Yorkban, egy-egy művéért pedig több százezret is hajlandók fizetni a gyűjtők.
A bors.hu információi szerint egy 2000-es évek elején készült képét jelenleg 1,5 millió forintért kínálja megvételre jelenlegi tulajdonosa, egy másik Alföldi-festményért 1 milliót kérnek. A lap további eladó képekről is tud, általában néhány százezer forintért.
Bár Alföldi művei drágának tűnnek, a szakemberek úgy vélik, hogy áruk nem irreálisan magas. A Nemzeti Színház exigazgatójának képei ugyanis rendkívül kelendőek, piacra kerülve mindig hamar elkelnek. Ráadásul az Alföldi személye körül kialakult hangulat megfigyelhetően növelte a képek árát.