Állami pénzen való népművelés, a szemetesben újra és újra deréktájig merülő tehetségkutatók és harmadrangú popsláger-dömping a rádiókban. A magyar könnyűzene szapulása divatos tevékenységgé változott, az Artisjus 2012-es évértékelése alapján, úgy tűnik, nem is teljesen alaptalanul. A felmérésben akadnak sötét foltok és anomáliák, azonban, mivel a hivatalos berkeket valóban behálózza egy erős jogdíjvadász-csoportosulás, a tömegesen fogyasztott mainstream termékekről alkotott képet muszáj hiteles lenyomatként kezelnünk.

A hazai élőzenés rendezvények, rádiós- és televíziós sugárzás, hangfelvétel-kiadás, valamint internetes felhasználás adataira épült tanulmány már a hungarikum-orientált új csoportosítási rendszer szerint szelektált külföldi és magyar előadókat. A produktum hovatartozását az Artisjus szerint a kiadó székhelye, a szerző-előadó nemzetisége, a magyar kulturális örökséghez való kapcsolódás, és nem utolsó sorban a dalszöveg nyelve határozza meg. Utóbbi 2012-ben vált kritikus részletté, amikor az Országgyűlés módosította a vonatkozó jogszabályt, ami után kizárólag a magyar dalszöveggel munkálkodó zenekarokat ismerte el hazai előadóként.

Nem leszünk gyarmat

A lemezipar gyakorlati kifutásával a planéta legtöbb előadójának az élőzenés rendezvények, a koncertezés jelenti a fő bevételi forrást: az Artisjusnak évi 14-15 ezer fellépést jelentenek le, az ezeken elhangzott dalok szerző szerinti csoportosítása adja a 2012-es statisztika alapját is. A kutatás szerint tavaly a hazai fogyasztók megmaradtak lokálpatriótának: a koncerteken felcsendülő akkordok mindössze 23,16 százaléka származik határainkon túlról.

Artisjus

A hazafias mentalitás a fizikai hanghordozók – az ezredforduló óta meredeken zuhanó – piacán is tetten érhető, bár 2012 még ebben a sorban is rekordott döntött: az itthon eladott lemezek több mint hetven százalékát jegyzi magyar előadó. A hazai zenészeket – bizonyára az Artisjus egyenlőségi sápolását kompenzálandó – a Mahasz legalább egójukat illetőleg igyekszik kárpótolni. A lemezeladások különféle minősítései, a kiadótól származó elismerő- és méltató plakettek egyre csak szaporodnak.

Az új példányszámhatárok miatt 2013 Magyarországán gyakorlatilag minden harmadik zenész legalább aranylemezes előadó. A leértékelődés drasztikus: amíg 1993-ban százezer eladott példányra volt szükség az aranylemezhez, addig manapság már kétezer hivatalosan megvásárolt lemez (beleértve az internetes értékesítéseket is) után jár – az épp ezért gyakorlatilag semmit sem jelentő – kitüntetés. A drámaian alacsony szám a zeneipar haldoklásából következik persze, de azért kicsit túlzás, hogy egy nagyobb családdal és baráti körrel bárki simán megkaphatja az egykor még csillogó elismerést.

Otthon, a négy fal között

A csúf, gonosz globalizáció elsőként az online zenevásárlási szokásokban csapódik ki. A magyar fogyasztó ugyan magyar koncertekre jár, és magyar lemezt dedikáltat, ám fészkébe visszahúzódva sokkal szívesebben danolászik külföldi előadók slágereire. Az internetes csatatéren a hazai termékek megsemmisítő vereséget szenvedtek: a Magyarországon legálisan letöltött albumok közel nyolcvanöt százaléka profitál külföldi szerzőnek.

Artisjus

Szinte változatlan az arány a rádiózási szokások terén is. A nagyjából az MR2 profiljába vágó hatvanhét százalékos külföldi töltet mellett “magyar termék” ugyan alulmarad, de az elmúlt évekéhez képest még mindig barátságosabb ez a megoszlás. 2011. január 1-jétől a médiatörvény 35%-os magyar zenei kvótát írt elő a rádiók számára, bár az országos összesített adat (32%) ettől egyelőre mégis elmarad. Ennek oka, hogy a törvény szerint a vidéki rádiók mentesülnek a 35%-os kvóta alól, és több, főként a fiatal hallgatókra bazírozó rádiócsatorna alig játszik magyar zenét.

Pofon Európának

Habár a közvélemény szerint az MTV nagyjából tíz éve nem sugárzott zenét, a tévés nézőültetvény azonban még mindig meghatározó szerepet játszik a piaci igények felmérése szempontjából. Az Artisjushoz beérkező felhasználási adatok – bár tartalmaznak reklám-, szignál- és háttérzenéket is – főként az olyan konkrét zenefelhasználásokat tükrözik, ahol a zene szerepe elsődleges. A videoklipeken túl ide tartoznak a zenei tehetségkutatók és a koncertközvetítések is. A magyar előadók itt – ugyan alig orrhossznyival – de győzedelmeskednek egy nemzetközi szinten abszolút erősnek mondható, 50,76 százalékos számadattal.

Artisjus

 A 2012-es folyamatokat figyelembe véve a hazai nagybetűs zeneipar lassan metszi az európai normákat, de ezen a ponton túl a két térség fejlődési íve tökéletes más irányba halad. Míg tőlünk nyugatabbra minden az abszolút multikulturális kínálat felé tolódik, addig Magyarország könnyűzenei élet egyre zártabb és belterjesebb lesz.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a zeneipar és a zenét közvetítő média mindenekelőtt kiszolgál: az önkéntes és remélhetőleg elkerülhető kulturális karantén dilemmája csak és kizárólag a fogyasztóké.