2013. augusztus. 30. 16:47 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 30. 18:24 Kult

Évente 50 milliárd forint támogatást kapnak a színházak

"A magyar színházi világ működése anyagi szempontból biztonságban van" az Emmi kultúráért felelős államtitkára szerint.

Valamennyi finanszírozási formát összeadva ma Magyarországon közpénzből az előadóművészeti szervezetek, döntően a színházak évente 50 milliárd forint támogatást kapnak produkcióik létrehozására - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára pénteken az országos színházi évadnyitón.

A szolnoki Szigligeti Színházban tartott rendezvényen Halász János arról beszélt, hogy a szeptember végéig elkészülő jövő évi költségvetési tervezetben a minisztérium ugyanolyan nagyságú állami támogatással számol, mint az idei esztendőben. "Ez megnyugtató, és azt mutatja, hogy a magyar színházi világ működése anyagi szempontból biztonságban van" - tette hozzá a kultúrpolitikus.

Halász János felidézte, hogy a színházak finanszírozási rendszerének öt pillére van: a fenntartói támogatás, a saját bevétel, a társasági adóból származó pénz, a pályázatokon elnyert összeg és az állami támogatás.

Éves szinten a fenntartók, beleértve a kormányzatot mintegy 10 milliárd forintot biztosítanak a teátrumoknak, saját bevételként 15 milliárd forintot könyvelhetnek el, míg társasági adókedvezményként tavaly már 11,6 milliárd forintot kaptak - sorolt jellemzésként néhány adatot az államtitkár.

A társasági adókedvezményről, mint az állam által átengedett bevételről megjegyezte: ezzel a lehetőséggel először 2009-ben élhettek a színházak, akkor 857 millió forint erejéig, 2010-ben ez a tétel már mintegy 6 milliárd volt, míg 2011-ben 9,5 milliárdot tett ki.

Halász János kitért arra, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) a jövő évben a pályázatoknál ésszerűbb határidőket és ügyintézést alakítanak ki. Örömtelinek nevezte, hogy az idén április végéig sikerült a pályázatok elbírálását elvégezni, és erre jövőre is törekedni fognak. Az NKA-nál a szakmai kuratórium döntéseit, akárcsak az idén, 2014-ben is elfogadják, azon nem változtatnak - húzta alá.

Az Emmi államtitkára szerint a támogatási rendszeren finomítani kell, mert nem igazán tisztázott például a fesztiválok ügye, és a nyári szabadtéri produkciókat egymással összevethetőbbé kell tenni. 

Halász János beszédében foglalkozott a intézményfenntartási és színházvezetési kérdésekkel is, utóbbi apropóján kifejtette, hogy az igazgatóválasztásnál továbbra is a pályáztatást tartja a legjobb megoldásnak. Balázs Péter, a szolnoki színház direktora azt javasolta, hogy a következő évad a színház világában legyen a közeledés évada, mert "sokkal közelebb állunk egymáshoz, mint azt a megosztottságban érdekeltek gondolják".

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.