Eszenyi Enikő higgadtan vette tudomásul, hogy versenytársa akadt a Vígszínház igazgatói posztjáért, és várja a szakmai testület döntését – számolt be a Bors.
Meglepetést okozott Balázs Péter a hazai kulturális élet számos képviselőjének azzal, hogy ő is beadta a pályázatát a Vígszínház igazgatói posztjára.
Bár erős kormányzati kapcsolatai miatt sokan látják esélyesnek Balázst, a jelenlegi direktor higgadtan reagált a hírre. "A pályázatom rövidesen nyilvános lesz a Vígszínház honlapján" – nyilatkozta a Borsnak Eszenyi Enikő, majd hozzátette: "Ebben egy átfogó stratégiáról írok a Vígszínház elkövetkezendő öt évéről. Úgy érzem, a munkámat bizalom veszi körül. Remélem, hogy a Vígszínház és a magyar színházi kultúra érdekeit szem előtt tartva születik majd a lelkiismeretes döntés. Bizakodó vagyok."
Balázs Péter annyit mondott az üggyel kapcsolatban, hogy valóban pályázik, és türelemmel várja a szakmai grémium döntését.
A Fővárosi Önkormányzat kedden közölte: a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshelyére a benyújtási határidőig, 2013. augusztus 26-ig két pályázat érkezett. A munkakörök betöltéséről a szakmai bizottságok véleményét is mérlegelve a Fővárosi Közgyűlés dönt a benyújtást követő 60 napon belül.