2013. augusztus. 23. 11:14 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 23. 11:16 Kult

Videó: itt a Magashegyi Underground legújabb klipje

Beck Zolival együtt forgatott videoklipet a Magashegyi Underground a Római-parton.

Videóklipet készített a Magashegyi Underground a tavasszal megjelent, Tegnapután című nagylemeze egyik újabb szerzeményéhez - számolt be a Lángoló Gitárok blog. Mivel az Árnyékok című dalt a zenekar a 30Y frontemberével közösen írta, a klipben Beck Zoli is szerepet vállalt.

A zenekar hivatalos Facebook oldalán keresett szereplőket. Rónai Domokos rendező és Szilágyi Fanni operatőr koncepciója alapján a Római-parton dolgoztak Budapesten, így a jelenetek egy része a Duna mentén, néhány pedig egy szállodaként működő hajón játszódik, amit kölcsönkaptak a forgatáshoz.

A budapesti közönség legközelebb szeptember 5-én a Zöld Pardonban találkozhat a Magashegyi Undergrounddal, ahol vendégként Závada Péter (Újonc), az Akkezdet Phiai tagja is színpadra lép, hogy előadják a Tegnapután lemez Csend című dalát, ahol Závada szövegíróként is közreműködött, illetve Závada Szinopszis című versét, amihez a Magashegyi Underground írt zenét.

A Bocskor Bíborkával készült interjúnkat itt olvashatják el.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.