2013. augusztus. 21. 19:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 21. 19:19 Kult

Nem kell Budapestről kitennie a lábát, ha vidéki színházakat nézne

Szeptemberben újra a vidéki színházaké a főszerep a Thália Színházban; a Vidéki Színházak Fesztiválján tizenegy teátrum mutatja be egy-egy előadását a budapesti közönségnek.

A Thália Színház a Négy évszak - zenés színház Szekeres Adriennel című produkcióval nyitja meg szeptember 6-án a 2013/2014-es évadot, majd ezt követi a műsoron a szeptember 7-től 14-ig tartó Vidéki Színházak Fesztiválja - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. 

A fesztivál a debreceni Csokonai Színház Jászai című előadásával nyílik meg, amelynek rendezője Galambos Péter, a címszerepben pedig Ráckevei Anna látható, majd a nagyszínpadi program a Pécsi Nemzeti Színház abszurd játékával, a Picasso kalandjaival folytatódik, amelyet Méhes László állított színpadra.

A Veszprémi Petőfi Színház a Tordy Géza rendezte Adáshiba című komédiával érkezik Budapestre, a darab főszerepét Eperjes Károly és Esztergályos Cecília játssza. A Békéscsabai Jókai Színház a fesztiválra Shakespeare klasszikusát, a Lear királyt hozza el, Chris Rolls rendezésében. A produkció színpadi megjelenítéséért Sean Crowley felel, aki számtalan film, opera és színházi előadás díszlet- és jelmezterveivel szerzett hírnevet.

A tatabányai Jászai Mari Színház Kosztolányi Dezső Édes Annájával vendégszerepel, Törőcsik Franciska, Kerekes Éva, Csankó Zoltán főszereplésével, a kaposvári Csiky Gergely Színház pedig az Othello Gyulaházán című vígjátékkal mutatkozik be. A Szolnoki Szigligeti Színház kínálatában Bíró Lajos színműve, a Sárga liliom szerepel Balázs Péter rendezésében, a Szegedi Nemzeti Színház produkciójaként a Pipás Pista című "tanyawestern" látható, a címszerepben Szabó Gabival.

A nagyszínpadi darabok mellett három stúdióelőadást is láthat a közönség. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház a Sztarenki Pál rendezte Üveganya című tragikomédiával vesz részt a fesztiválon. A kecskeméti Katona József Színház a Hangyaboly című színművet mutatja be, amelyet rendezőként Dér András jegyez, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház pedig legfrissebb előadását, a Koltai M. Gábor rendezte Tigris és hiéna című drámát mutatja be.

A Thália Színház a fesztivállal újra szeretne lehetőséget adni a budapesti és a főváros vonzáskörzetében élő, színházkedvelő közönségnek, hogy olyan előadásokat is láthasson, amelyekért egyébként hosszú utat kellene megtennie. Az alacsonyabb - 1200, 1500, 1800 forintos - jegyárakkal pedig igyekeznek elérhetőbbé tenni számukra a színvonalas szórakozást - olvasható a közleményben.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.