2013. augusztus. 15. 14:18 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 15. 14:55 Kult

Hujbert feljelentette az egyetem, cáfolják a Blikk hírét

Még folyamatban van a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vizsgálata Hujber Ferenc diplomája ügyében, a hamis érettségi bizonyítvánnyal kapcsolatban pedig feljelentést tettek a rendőrségen – közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön.

Az SZFE júliusban indított vizsgálatot Hujber Ferenc diplomájának ügyében, a színész ugyanis egy interjúban azt állította, hogy hamis az érettségi bizonyítványa és a szakdolgozata plágium.

Az egyetem akkor azt közölte, hogy az intézmény a szükséges lépéseket megteszi, a plágium gyanúját kivizsgálja, és a vizsgálatok eredményéről a fenntartót értesíteni fogja.

Csütörtökön a Blikkben cikk jelent meg arról, hogy következmények nélkül marad Hujber Ferenc ügye. Az írásban idéznek egy a színművészeti egyetem által a lapnak küldött közleményből is. 

Az egyetem a lapnak címzett, de az MTI-hez is eljuttatott helyreigazítási kérelmében leszögezi, hogy a cikk állításával ellentétben semmilyen közleményt nem küldött a lapnak, sem más sajtóorgánumnak.

Az MTI érdeklődésére elmondták, a vizsgálat még folyamatban van, az állítólagos hamis érettségivel kapcsolatban rendőrségi feljelentést tettek. Azt, hogy mikorra zárulhat le a vizsgálat, még nem lehet tudni.

Hujber Ferenc korábban egy interjúban beszélt arról, hogy nincs érettségije. "Vennem kellett egy bizonyítványt, hogy felvételizhessek a színművészeti főiskolára. Ilyen tekintetben a diplomám érvénytelen" – mondta. Arról is beszámolt, hogy a szakdolgozata is plágium, azt ugyanis egy 20 évvel korábbi diplomamunkáról másolta.

 

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.