Bojtorján címmel új animációs sorozaton dolgozik Varga Zsolt, aki szerint a csetlő-botló főhős Gusztávra vagy Mr. Beanre hajaz.
Egy eszes izmos harmincas, aki tettre kész, de szertelen, és gyakran túlzásokba esik – így jellemezhető Bojtorján, Varga Zsolt Iván rajzfilmrendező főhőse, akinek csetlését-botlását az abszurdumig nagyítva követhetjük végig – olvasható a Médiatanács-blogon.
A filmsorozat karakterei, koncepciója a rendező édesapja, a tavaly elhunyt Varga Csaba Balázs Béla-díjas animációs rendezőtől és Pál Balázstól származik.
Varga Zsolt szerint Bojtorján „inkább svejkes vagy gusztávos, ha már hasonlítani kell valamihez. De az az igazi, ha megtaláljuk az önálló, humoros filmnyelvünket, ami remélem, sikerülni fog”.
„Ez nem dumafilm lesz, tehát a szereplők között nem lesz párbeszéd, hanem csak a narrátor fog néha megszólalni. A film túlnyomó részében Bojtorján akciózik. Itt a figurának nincs más eszköze arra, hogy kifejezze magát, mint a mozgás, mivel soha nem szólal meg, úgyhogy pantomimszinten kell működnie – talán ez okozza a legnagyobb kihívást” –fejtette ki a rendező.
A rajzfilmek narrátora az ex-Bizottság-tag, Wahorn András lesz.