Feszültségek a Dumaszínházban – távozott két nagyágyú
Lorán Barnabás és Rekop György közös műsora nem fért bele a Dumaszínház struktúrájába. A Blikk szerint több más humorista is elhagyni készül a társulatot.
Elhagyta a Dumaszínházat Lorán Barnabás „Trabarna" és Rekop György – adta hírül a Blikk szerdán. Az egyik legismertebb tag, Bödőcs Tibor komikus az év elején hagyta ott a színházat.
A lap szerint egyre több tag elégedetlen azzal, hogy kevés a fellépési lehetőség, miközben egyes kollegák meg állandóan élvezhetik a reflektorfényt.
A társulathoz közeli forrásra hivatkozva a lap azt írja, komoly belső feszültségek vannak a Dumaszínházban. Litkai Gergely társulatvezető inkább az ismertebb arcoknak biztosít fellépési lehetőséget, ugyanis ő hoz döntést arról, ki, hol, mennyiért léphet fel.
Havi egy fellépésből nem tudnak megélni a mellőzöttebbek. A Blikk informátora szerint ez vezetett Trabarna és Rekop távozásához. Úgy tudni, több Dumaszínház-tag fontolgatja, hogy elhagyja a színházat.
Lorán Barnabás úgy indokolta a távozást, hogy Rekoppal csináltak egy közös műsort, ami nem fért bele a Dumaszínház struktúrájába, ezért egyeztek meg Litkaival, hogy lazítanak kapcsolatukon. Ez még nem jelenti azt, hogy az önálló estjeiknek vége – tette hozzá.
Rekop és Litkai nem reagáltak a hírekre.