Megvan, mi váltja fel a Margitszigeten a homokzsákokat
A Duna áradása a turisták által látogatott intézmény működését is korlátozza – közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely közleményben foglalta össze röviden, mely szolgáltatások, múzeumok és hotelek működnek továbbra is az ár levonulása alatt. A most átmenetileg nem üzemelő Margisztigeti Szabadtéri Színpad első előadását – a Spartacus című balettet – június 28-án tartják meg.
A kialakult árvízhelyzet következtében az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkársága és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. közösen kívánják tájékoztatni a belföldi és a külföldi turistákat – írta közleményében a tárca.
Annak érdekében, hogy a város iránt érdeklődők a levonuló árvízhullám időszakában felkészülve élvezhessék a fővárosban töltött időt a turizmusért is felelős NGM és a Fővárosi Önkormányzat turisztikai marketingjét és kulturális tevékenységét ellátó cége karöltve adnak hírt a közlekedést, a turisztikai attrakciókat és a szállodákat érintő információkról.
A Duna áradása számos a Budapest Kártya által nyújtott szolgáltatási csokorban is felelhető, és a turisták által látogatott intézmény működését is korlátozza. A Vasarely Múzeum előre nem látható ideig zárva tart, azonban a Budapesti Történeti Múzeum, a Kiscelli Múzeum, az Aquincumi Múzeum és Régészeti Park, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum működése jelenleg is zavartalanul folyik.
A BGYH Zrt. kezelésébe tartozó Dagály Termálfürdő, Király Gyógyfürdő, Palatinus Strandfürdő, Lukács Gyógyfürdő és Rudas Gyógyfürdő átmenetileg nem üzemel. A Széchenyi Gyógyfürdő, a Gellért Gyógyfürdő, a Csillaghegyi, Római és Paskál Strand jelenleg is várja a szórakozni vágyó turistákat. A Duna vizén hajós városnéző szolgáltatások a soha nem látott vízállás miatt szünetelnek.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon jelenleg nincsenek előadások a Margitsziget lezárásából kifolyólag, az első előadás a szigeten június 28-án a Spartacus című darab lesz.
A Duna pesti és budai partjain nincsenek veszélyben a szállodák. Fennakadás nélkül várják vendégeiket az art’otel Budapest, a Lánchíd 19 Hotel, a Budapest Marriott, a Sofitel Budapest Chaine Bridge, az InterContinental Budapest, de a Danubius Health Spa Resort Helia, illetve az Aquincum Hotel is zavartalanul üzemel.
Ezzel ellentétben felfüggesztették működésüket a római-parti szállodák, a Holiday Beach Budapest, Alfa Art Hotel, Budapest Lido Hotel is. A vendégeket más szállodákba költöztették.