2013. június. 11. 11:12 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 11. 11:10 Kult

A világ másik végén vetítenek magyar mozifilmeket

Moszkva tér Generáció - Kortárs magyar filmek címmel 16 magyar mozifilmet vetítenek júniusban három brazil nagyvárosban. Az ezredforduló magyar filmterméséből válogató programot Brazíliavárosban, Rio de Janeiróban és Sao Paolóban láthatja a közönség.

A vetítéssorozat a Magyar Filmunió közreműködésével, a brazil kulturális minisztérium támogatásával zajlik. Házigazdája mindhárom helyszínen a legnagyobb latin-amerikai bank kulturális központja, a Centro Cultural Banco do Brasil - közölte kedden a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel. A Rio de Janeiró-i programot kedden este a Moszkva tér vetítése nyitja meg. 

A brazil közönség Török Ferenc rendezői bemutatkozása mellett Antal Nimród, Bereczki Csaba, Bergendy Péter, Bollók Csaba, Cserhalmi Sára, Deák Krisztina, Fliegauf Bence, Hajdu Szabolcs, Hules Endre, Kocsis Ágnes, Mészáros Márta és Pálfi György játékfilmjeit láthatja. Egy dokumentumfilm, Almási Tamás Puskás Ferenc életéről forgatott Puskás Hungary című alkotása is szerepel a műsorban.

Több brazil napilap interjúkat közöl a filmek rendezőivel. A Filmalap nemzetközi részlegének, a Magyar Filmuniónak az igazgatója, Bereczki Csaba pedig személyesen is részt vesz a rendezvényen - olvasható a közleményben.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.