2013. május. 30. 15:39 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 30. 15:37 Kult

Gálaesttel köszönnek el Alfölditől

A Nemzeti Színház elmúlt öt évének záróeseményét június 30-án, vasárnap 18 óra és éjfél között rendezik meg a Csoport A Kultúráért (CSAK) és a színház szervezésében.

A Mohácsi János rendezésében megvalósuló nagyszínpadi gálára – amelynek keretében az Évad nézője-díjat is átadják – június 2-án, vasárnap 11 órától kezdik árusítani a belépőjegyeket a színház jegypénztárában, az Andrássy úti jegyirodában és az interneten – áll a Nemzeti Színház hírlevelében. 

A gálát a főbejárat előtti kivetítőn is közvetíteni fogják a színház parkjában. Mint a hírlevélben írják, szeretnék, ha minél többen részesei lehetnének az eseménynek, és minél többen búcsúztatnák együtt a Nemzeti Színház Alföldi-korszakát. Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója június 30-ig vezeti a színházat, július 1-jétől Vidnyánszky Attila veszi át a teátrum irányítását.

Az évad utolsó Kritikus Óráin, a május 30-i Mephisto után Koltai Tamás, a június 2-i Kvartett után Sebestyén Rita Júlia, a június 15-i Social Error után Nánay István beszélget az előadások alkotóival. 

A Nemzeti Színház kiállításai az évad végéig látogathatóak. A legendás színésznő, Gobbi Hilda születésének 100. évfordulója alkalmából összeállított fotókiállítás a nézőtéri büfében, Mátyássy Jónás (Flashback Photo Studio) We All című, a Nemzeti Színház társulatáról készített fotókiállítása pedig az előcsarnokban látható.


 

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.