2013. május. 27. 22:17 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 27. 22:13 Kult

Ezért nem nyitja meg Balog Zoltán a velencei biennálét

Drágállotta a szállodai árakat az emberierőforrás-miniszter, ezért - eddig példátlan módon - senki sem képviseli Magyarországot a kultúráért felelős tárcától az idei velencei biennálén - írta az Index.

Senki nem képviseli a magyar államot a velencei biennálén - adta hírül az Index. Úgy volt, hogy idén Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vesz részt a biennálén, amely a környék legjelentősebb képzőművészeti eseménye, ám a tárcavezető mégsem mond beszédet.

Az Index úgy tudja, Balog Zoltán azért nem fogadta el a felkérést, mert túl drágának találta a velencei szállást. A szervezők számára csak néhány nappal az esemény előtt derült ki, hogy Balog lemondta a szereplést.

Gulyás Gábor Műcsarnok-igazgató azt mondta, korábban nem hivatalos megerősítést kaptak Balog Zoltántól, ezért regisztrálták is az eseményre. Néhány napja kapták a szintén nem hivatalos értesítést arról, hogy a miniszter mégsem megy, és senki más sem az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi), bár az előző biennálékon államtitkári, helyettes államtitkári szinten mindig képviseltette magát a kultúráért felelős tárca.

Gulyás Gábor és a kulturális tárca között nem feszültségmentes a viszony, mióta Gulyás Gábor azt mondta: lemond, ha a Művészeti Akadémia (MMA) megkapja a Műcsarnokot. Az intézmény végül nem került az MMA-hoz, így Gulyás a helyén maradt.

Az Emmi megerősítette, hogy Balog nem vesz részt a biennálén, de azt nem, hogy valóban a drága szállás miatt mondta le a velencei látogatást.

Így a milanói főkonzul nyitja meg a magyar kiállítást, ahol Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című művét állítja ki Magyaroszág. A Műcsarnok igazgatója által vezetett zsűri 19 pályamunkából választotta ki a nyertest.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.