Kult MTI 2013. május. 22. 18:10

A magyar vandál rongálására emlékeztek a Vatikánban

A Pieta nevű szobor restaurálásáról rendezett tudományos találkozón emlékeztek meg a Michelangelo alkotása ellen egy magyar férfi által elkövetett támadásról kedden a Vatikánban. A kalapácsos támadás óta védi golyóálló üveg a szobrot.

Tóthot lefogják a rongálás után

Az Ausztráliában élő Tóth László 1972. május 21-én tizenöt kalapácsütést mért a világ egyik leghíresebb reneszánsz szobraként ismert Pietára.

A Rómában turistaként tartózkodó, elmezavarban szenvedő 34 éves magyar több mint száz darabot tört le a Szent Péter-bazilikában őrzött márványszoborból. Többek között súlyos kárt okozott Szűz Mária arcán, amelynek az orrát három darabra törte, valamint a szobor bal karján és kezén is.  

A negyvenegy évvel ezelőtti rongálást és az ezt követő tíz hónapig tartó restaurálást idézték fel művészettörténészek és restaurátorok. "Sok szobor sérült maradhatott volna, de nem a Pieta" - hangoztatta Antonio Paolucci, a Vatikáni Múzeum mai igazgatója.  

A megrongált szobor
wikipedia

Nazzareno Gabriele, a restaurálást végző csoport tagja elmondta, hogy öt hónapba telt a töredékek azonosítása és a helyreállítást számos kétség kísérte: végül is a szakértők a teljes restaurálás mellett döntöttek. 

A 15. század végi szobor egyik töredékét egy helyszínen tartózkodó turista elvitte magával, majd később tettét megbánva, postán visszaküldte a Vatikánnak. 

A RAI olasz közszolgálati televízió a tavalyi kerek évfordulón újra sugározta a negyven évvel ezelőtti felvételeket, amelyeken a rongálás után a Szent Péter-bazilikába siető VI. Pál pápát is látni lehetett. A restaurálás óta a Pietat golyóálló üveg védi.

A Pieta most
wikipedia
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.