Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Mi, magyarok világelsők vagyunk a saját sír ásásában, így nem csoda, hogy az eurovíziós továbbjutást is sokan váratlan fordulat helyett újabb aggodalmakat szülő momentumként könyvelték el. De valóban egyedülálló az, amit kedvenc kokárda-hipszterünk Malmőben elért?
A döntőbe jutás szempontjából a válasz egyértelműen: nem. Elég csak megnézni, mit termelt ki magából az ország az elmúlt pár év alatt az Eurovízióra. 2011-ben Wolf Kati 22., egy évre rá a Compact Disco a huszonnegyedik helyig verekedte fel magát a huszonhat döntős ország mezőnyében. Tehát habár az előadók többsége eddig jobban teljesített a mi indulóinknál, azért szégyenkeznünk sincs miért: szinte minden évben felbonthatunk egy üveg akciós, száraz pezsgőt. Megérdemeljük.
A fent említett két előadó versenydalai természetesen itthon azért megkapták a nekik járó elismerést. Majdnem egy egész nyáron keresztül lehetett hallani őket különféle bevásárlóközpontok liftjeiben.
A tény, hogy ByeAlex is döntőbe jutott, csupán egy dolog miatt lehet rendhagyó: az eddigi évek intő példáiból okulva a magyar közönség megtanulta nem komolyan venni az Eurovíziót és így – nincs vesztenivalónk alapon – egy teljesen váratlan versenyzőt indított az ország színeiben. Az iskolás poén pedig gellert kapott és most közel áll hozzá, hogy a 2013-as magyar állapotokhoz híven a realitástól teljesen elrugaszkodva, combunkat csapkodva hahotázzunk rajta. Boldogan. És ez a kulcsszó.
ByeAlex tökéletesen kilóg az eurovíziós mezőnyből: nincsenek háttértáncosai, csillámos nagyestélyije vagy hangja. Tökéletesen idegen a malmői cukormázas közegben, ezt pedig az eseményt nyomon követő több mint százmillió ember jelentékeny százaléka szimpatikusnak találja. Feltehetőleg a világnak kezd elege lenni abból, hogy az 1956-ban indult versenyen minden alkalommal ugyanazt a magát komolyan vevő énekesrengeteget kapja. 57 évnyi, egy kaptafára készült sláger nyomja a közízlés vállát, ilyen állapotban pedig teljesen érthető, hogy a fásult publikum vevő egy ilyen fricskára. Mi pedig örülünk, hogy az európai osztályból mi lettünk először olyan elkeseredettek, hogy előjöjjünk ezzel a kártyával. Mert bejött.
ByeAlex persze kap hideget, meleget. Ha van rajta sapka, ha nincs. Márpedig általában van.
Wolf Kati és a Compact Disco dalait azért húzta le az internet acsarkodó népe, mert azok elvileg nem voltak elég eredetiek. Ez tény, de mivel egy kommersz verseny nagyon apró számokkal jelzett helyezésért pedáloztak, nem volt szép dolog ezért megfeddni a két előadót.
A nemzet hipsztere viszont pont azért vált közutálat tárgyává, mert Kedvesem című szerzeménye a magyar fotelszakértők szerint nem illeszkedik eléggé az Eurovízió profiljába. Igazuk van. De aki nem érti a viccet, ne hőzöngjön, de főleg ne írjon kommentben átfogó, elemző regényt a versenyről “Mennyire nem érdekel az Eurovízió” címmel.
Egyébként sem elegáns húzás, mikor a hátország a saját zászlaját égeti.
ByeAlex bejutott, a helyzet abszurditása pedig elősegíti a képzelet szárnyalását: lelki szemeink előtt, a történelemben először Magyarországé az Eurovíziós aranyérem, ByeAlex pedig Ákossal karöltve dolgozza át a Himnuszt, beköszönt a szellemi jólét.
A helyzet fokozódásának esetére azért nem árt, ha tisztában vagyunk bizonyos számadatokkal.
Az Eurovízió Európa legnézettebb tévéműsora, az élő közvetítéseket nagyjából tíz magyarországnyi ember követi nyomon és csak elhanyagolható részük teszi ezt dacból.
A verseny nevezési díja bő 37 millió forint, ezen felül jön az eseménynek helyt adó városba való kiutazás, szállás, ellátás költsége, amit esetünkben az MTVA fizetett, állami pénzből. Idén több ország ki is hagyja az Eurovíziót a válságra hivatkozva, mivel találtak jobb helyett a popdömping járulékos költségeinek.
Az Eurovíziós eredmény meglehetősen kétélű: az ország színeiben induló előadónak egyszerre befutási lehetőség és ingyenreklám, ráadásul amennyiben saját maga jegyzi a versenydalt – mint történt ez ByeAlex esetében – hat-, illetve hétszámjegyű jogdíjak is ütik a markát.
Az indító országnak azonban az egész csak soha meg nem térülő kiadás, ráfizetés. A fent felsorolt költségeken túl épp akkor bukjuk a legtöbbet, ha megnyerjük a dalversenyt. A babérkoszorús győzelemnek ugyanis következménye, hogy következő évben az adott országban kerül megrendezésre a milliárdos beruházásokat igénylő esemény. Bár a stadionépítő varázslók földjén lehet, botorság a piszkos anyagiakkal foglalkozni. Inkább drukkoljunk!
