"Rettenetes korban születtem, és voltam gyerek. Apám, az apám testvére, és az anyám két testvére is a fronton voltak, és volt egy nagybátyám, akit bújtatni kellett, mert zsidó volt."

1944-ben, Budapest bombázásakor Halász Judit kétéves volt, és nem értette, miért kell elbújniuk a zuglói családi ház udvarán a bunkerben, amikor őt sokkal jobban érdekelték a repülőgépek. Emlékszik a legnehezebb időkre, amikor nem lehetett élelmiszert kapni Budapesten, és mindent az édesanyjának kellett előteremtenie, mégis erősebb élmény, hogy gyerekkorában minden szép volt és jó.

A baromfiudvar, a rozmaring, a ringlófa, és hogy mint az első unokát, mindenki szerette. Mindig volt valaki, akivel lehetett játszani, vagy akitől mesét lehetett kérni.

"Nem énekes, előadó vagyok"

Most az öltözőjében ülünk a Vígszínházban, ahol 1965 óta játszik. Két óra van az esti előadásig, ilyenkor ráhangolódásképp át szokott menni a kollégákhoz beszélgetni, és általában egyedül sminkel, öltözik. Pont olyan friss, természetes és közvetlen, mint ahogy messziről tűnik. Kiteszi az okostelefonját a tükör elé, bekrémezi a kezét, és elindul a mese arról, honnan is került a színpadra.

Stiller Ákos

"Anyukám foglalkozása női szabó volt, és sokáig otthon varrt, közben pedig mindig énekelt. Ezért akkora repertoárom van dalból, amekkora senkinek nincs. Az indulótól kezdve a magyar nótán, népdalon keresztül, egészen az operáig és az operettig."

Ennek ellenére, és azzal együtt, hogy az országos ismertséget inkább a dalainak köszönheti, Halász Judit elsősorban színésznek tartja magát. "Sokkal többet tudok a színházról és a színészmesterségről: nem énekes, inkább előadó vagyok."

"Bár apukám állította, hogy a gépészmérnök egy nagyon jó kis szakma, már első általánosban tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni, csak azzal nem voltam tisztában, hogy a színészet egy létező foglalkozás."

Az út klasszikus volt: szavalóversenyeket nyert, szólót énekelt az iskolai kórusban, rengeteget járt színházba és moziba. "Amikor azt mondtam, színész akarok lenni, mindenki kinevetett, kivéve azok, akik már hallottak verset mondani. Engem más se érdekelt, csak az előadás módja. Kutattam a nekem való versek után. Elolvastam Petőfit és József Attilát is elejétől a végéig."

Elsőre felvették a Színművészetire, másodévesen pedig már Keleti Márton Esős vasárnap című filmjében játszott főszerepet. Akkoriban a főiskola után a végzősöknek két évre kötelező volt vidékre szerződniük, amit azzal magyaráztak, hogy ott sokkal több szereplehetőség van, mint a budapesti színházakban. Halász szerint ez nem volt igaz, miután pedig fél évet eltöltött Pécsett, feloldották ezt a szilenciumnak nevezett szabályt.

"Volt, hogy elegem volt"

Azóta van a Vígszínházban. Amikor azt kérdezzük, nem unta-e soha, azt mondja: "De, volt, amikor elegem volt, vagy van belőle, de egy házasság sem egyformán működik. Ezért is esik most nagyon jól, hogy elmentem a Madáchba vendégnek. Olyan ez, mint egy vérátömlesztés."

"Nekem itt nagyon sokáig nagyon jó dolgom volt, és amikor úgy gondoltam, mégiscsak el kellene mennem, már úgy éreztem, késő, és abba a korba kerültem, amikor a színésznők úgyis szerepkört váltanak, ezzel pedig egy másik színháznak csak gondot okoznék."

Voltak színpadi vágyai, de megtanulta, hogy ezeket soha ne mondja ki, mert ha másképp alakul az élet, borzasztó csalódásai lehetnek. "Egyszer kértem egy szerepet életemben, azt is megbántam, mert így sokkal nagyobb volt a felelősség a vállamon."

Bosszantja a politika

Pont emiatt a riasztó felelősség miatt nem szeretett volna soha vezetői pozícióba kerülni. "Sosem voltak színházigazgatói, de még rendezői ambícióim sem. Soha nem akartam mások élete, pályája fölött dönteni. Éppen elég feladat a magaméval megküzdeni."

Azokat a döntéseket viszont, amelyek ezekről a sorsokról szólnak, muszáj figyelnie. "Egyre kevésbé követem a politikát, mert nagyon sok mindenben és mindenkiben csalódtam, és bosszant, én pedig nem akarom fölöslegesen felbosszantani magam. Ennek ellenére – bár engem egyelőre nem érintetett, ami történik – a kultúrpolitika történéseit nem lehet elkerülni."

Stiller Ákos

A Nemzeti Színház igazgatóváltása körül kialakult helyzetről azt mondja, amióta a Nemzeti Színház létezik, ez mindig kicsit a politika függvénye volt, és olyan időszak is akadt, amikor az ember megkérdőjelezte, valóban nemzeti-e a Nemzeti, illetve, hogy nemzetibb-e, mint mondjuk a Vígszínház.

"Majdnem minden Örkény-darabnak a Vígszínházban volt az ősbemutatója. Játszottunk Szakonyit, Gyurkovics Tibort – minden évben egy vagy két magyar ősbemutatóba belekeveredtünk. Annál nemzetibbet nem tudok elképzelni, mint ha valaki kortárs drámairodalmat és klasszikus magyar szerzőket játszik, és ezeket nem hagyja elfüggönyözve."

A Nemzeti mostani helyzetéről azt mondja, azért nehéz, mert "volt egy nagyon jó kis társulat, és született néhány érdekes előadás", ami most elvész. A jegyekért való fanatikus sorban állás szerinte most egyszerre szól valami ellen és valakiért, azt mégsem érti teljesen, akit érdekelt, eddig miért nem nézte meg ezeket a darabokat.

Egy ország menyasszonya

Bár a színházi közeg az, ahol Halász Judit a leginkább otthon érzi magát, hamar eljött az az állapot is, amikortól a dalainak köszönhetően egyszerre lett az ország menyasszonya, anyukája, aztán később a nagymamája is.

Ezt pedig elsősorban nem a gyerekek iránti szeretetének, hanem Franciaországnak köszönhetjük. Mindig szerette a francia nyelvet és kultúrát, ezért amikor csak tehette, kiutazott Párizsba. Azon szerencsések közé tartozik, akiket Radnóti Miklós özvegye, Radnóti Fifi tanított franciára, majd később oroszra is.

A kint megélt zenei élményei sarkallták arra, hogy lemezt csináljon, és az első sikere is egy francia sanzon, az Olga átirata volt. "Akkoriban kint rengeteg színésznő jelentetett meg nagylemezeket, én pedig azt gondoltam, nem énekelnek nálam jobban, ezért megpróbáltam."

Az Olgát rengeteget játszotta a rádió. "Fantasztikusan sikerült az a felvétel, és hamar jó hírem kerekedett énekesként, pedig ebben nem az énekesség, hanem az előadás volt az, ami értékes volt."

A következő nagy lépés az volt, hogy összeismerkedett az Illés zenekarral. "Mindig nyaggattam őket, hogy miért nem írnak nekem egy dalt, de akkor ez nem volt divat. Koncz Zsuzsa volt a kivétel. Egyszer aztán, amikor a Bródy megelégelte az örökös nyavalygásomat, megírta nekem a Csiribirit, amit aztán megint nagyon sokat játszottak."

Óriási felelősség

Nem kellett arra sem sokat várni, hogy megszülessen az első lemez: a Kép a tükörben (1973), amin olyan klasszikusok szerepeltek, mint a Micimackó, a Bóbita, vagy a Csudálatos Mary. Nem gyerekeknek szánták, de mivel az énekesnő gyermekkorának kedvenc történetei is felkerültek rá, gyerekeknek vitték.

A következő lemezeknél ezért már tudatosan válogattak a fiatalabb korosztálynak, de úgy, hogy azt a felnőttek se unják. "Amikor elkezdtük tematizálni a lemezeket, olyan költőket, és olyan verseket kerestünk, ami felnőttnek is íródhatott, de a gyerek is képes megérteni."

"Ez óriási felelősség. Ha az ember eljut egy bizonyos szintre, rájön, hogy ez nem játék, ezzel nem lehet viccelni, ez tényleg komoly dolog." Azóta már azt is tudja, hogy a gyerekek sokkal nehezebb közönség a felnőtteknél, mert ők soha nem rejtik véka alá, ha unatkoznak, és azt is előbb megérzik, ha valaki nem őszinte.

A felelősség azzal is nőtt, hogy Halász Juditnak rengeteg 4-5-6 éves kérője volt. "Hol az anyuka árulta el, hogy szeretne engem a kisfia feleségül venni, hol a kisfiú vette magának a bátorságot. És voltak köztük tényleg nagyon vagány kisfiúk is."

"Nagymamaként ugyanúgy ugrálok a színpadon"

Az energikusságon és a mentalitásán az sem változtatott, hogy lett három unokája, sőt. "Amikor nagymama lettem, ugyanúgy ugráltam kint a színpadon. Megfordult a fejemben, hogy azt hiszik, hülye vagyok, vagy megbolondultam, hogy nagymama létemre itt ugrabugrálok, de kérem szépen, én így csinálom a koncertjeimet."

Halász Judit tavaly betöltötte a 70. életévét, egy súlyos baleset után felébredt a kómából, felgyógyult a rákból, de most is ugyanolyan aktív. Nyáron teniszezik, télen síel, a lovaglás pedig – bár első díjait lovasként érte el – csak azért esett ki a mindennapjaiból, mert az nem csak sport, partneri viszony is, aminek a fenntartása most nem fér bele az életébe.

"A lovardában tanultam a legtöbbet, azt pedig a színpadon és az emberi kapcsolataimban is tudom kamatoztatni." Megtanulta legyőzni a félelmét, megtanulta, hogy ha nem fegyelmezett, életveszélybe sodorhatja az embereket, és hogy egyedül nem ér semmit, ahhoz társak kellenek.

Most is minimum hetente van koncertje, és ennél jóval sűrűbben előadása a színházban. Azt mondja, távol áll tőle a spirituális gondolkodás, de abban hisz, hogy a nézőtérről energiát kap. Üzenni pedig gyereknek és felnőttnek is egy dolgot tud: játsszanak, amennyit csak lehet.