Pánik tört ki Delhusa Gjon repülőjáratán
Bombariadó miatt tört ki pánik azon a repülőgépen, amellyel Delhusa Gjon is utazott volna - közölte a Blikk. Az énekes a lapnak elmondta, hogy ő is nyugtatgatta a többi utast, de végül kiderült, vaklárma volt a riadó.
Delhusa Gjon nyugtatgatta az utasokat az egyik, Budapestről Malmőbe induló repülőjáraton, ahol azt mondták, bombariadó van a repülőtéren - közölte a Blikk.
"Egy születésnapi buliba hívtak meg fellépni Malmőbe. Soha nem voltam még Svédországban, ezért különösen örültem az útnak. Miután felszálltam a gépre, az utaskísérők bemondták, hogy bombariadó van" - mesélte a lapnak az énekes.
"Mi nem hagyhattuk el a gépet, a későbbi felszállók pedig az épületben ragadtak. Azonnal pánikhangulat lett úrrá a fedélzeten, ezért meg kellett nyugtatnom a körülöttem ülőket" - idézte fel a történteket Delhusa Gjon.
"Megértettem velük, hogy mivel nem rajtunk múlt a helyzet kimenetele, nem tudtunk befolyással lenni rá, ezért felesleges pánikolni. Csak magunkat idegesítjük fel még jobban, a helyzeten nem változtat" – tette hozzá a lap szerint.