Kult hvg.hu 2013. február. 08. 10:16

Alföldi kirúgta, Benedek mégis kiáll mellette

A jelenleg szabadúszóként dolgozó Benedek Miklós Jászai Mari-díjas színész többek között arról mesélt a bp22.hu-nak, miért, és hogyan küldte el Alföldi Róbert anno a Nemzeti Színházból. A színész ezzel együtt úgy érzi: rossz döntés, hogy Alföldi nem maradhat a Nemzeti élén.

Alföldi Róbert 2009-ben indoklás nélkül küldte el Benedek Miklóst a Nemzeti Színházból. A bp22.hu-nak adott interjújában a színész erre úgy emlékezett vissza: nem kérdezett semmit, köszönt, és eljött.

"Ahol nem szeretnek engem, ott nem is akarok lenni. Alföldi kezdetben azt mondta, örül, hogy velem dolgozhat. Dicsérte színészi alakításaimat, egy-egy előadás (például Az ötödik pecsét, a Warrenné mestersége) után gratulált, ennek ellenére semelyik rendezésében nem játszottam az együtt töltött egy év alatt" - részletezte a történteket a színművész.

Benedek Miklós és Gálvölgyi János A Napsugár fiúk című darabban.
Túry Gergely

"Gondolom, nem illettem bele az elképzelésébe. Soha nem beszélgettünk, mégis azt hitte, hogy nekem nem felel meg az ő művészete. Tényleg volt, ami nem tetszett, mégis rossz döntésnek tartom, hogy nem maradhat a Nemzeti élén. Tehetséges ember, aki XXI. századi színházat csinál, ennyi idő azonban kevés a teljes kibontakozásra" - tette hozzá.

Benedek azt is elmondta: abban az értelemben megviselte az elválás, hogy a kezdetektől a Nemzeti Színház része volt. "Több mint negyven éve állok színpadon és ebből a régi Nemzetiben tizennégy évet, az újban hat évet töltöttem, vagyis húsz éve voltam a színház tagja."

A ma már szabadúszóként dolgozó színész-rendező a Vígszínházban, a Madáchban és az Orlai produkcióval játszik, Kecskeméten a MESEautót, a Tháliában a Bombaüzletet, a Katona József Színházban pedig a Szép Ernő műveiből készült összeállítást rendezi.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.