Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A rettegés és bizarr bűnök filmkrónikása előszeretettel gyilkolt szőkéket, de mindig kikérdezte a rőthajú dramaturg véleményét.
Amikor bemutatták a Alfred Hitchcock: Psycho című filmjét 1960-ban, a híres zuhanyzóbeli gyilkosság után egy hosszú jelenet következett, ahol a hentes-mészáros Norman Bates kitakarítja a fürdőszobát. Állítólag a sokkolt közönség hosszú percekig úgy sikítozott, hogy a történet nem mehetett volna tovább, hiszen a visító nézők elmulasztanák a következő jeleneteket. Azért suvickolja a gyilkost alakító Anthony Perkins színész a csempét, hogy kivárja, míg lehiggad a közönség.
A gyilkosságra még visszatérünk, de akad valami, ami sokkal fontosabb a Psycho történetében.
Egyedül nem megy. Akár Sándor Pál is elkészíthette volna a most bemutatott Hitchcock című filmet. Ezúttal nem Kern András és Garas Dezső bújt közös nadrágba, hogy kelet-európai, szegény bohócpárosként sírva mulattassanak, hanem Alma Reville (Helen Mirren) és férje, Alfred Hitchcock (Anthony Hopkins) mesélnek együtt freudi horror-krimit. Együtt ugranak neki a Psychonak.
Szőke nő ugyan szerepelhet a moziban, még akár játszhat főszerepet is. De szőke nővel nem lehet mozit alkotni. Csakis vörössel.
Alma, Hitchcock felesége vörös. Alma nélkül Hitch egy nulla. (Még Alma is a vezetéknévből rövidítve becézget, mostantól hívjuk Tarr Bélát is Té-nek, vagy a kormánybiztost Vaj-nak.) A kapcsolatban Hitch a gyerek, a szakértő hedonista, aki szereti a jó ételeket, aki ha a hűtőből kivesz valamit, az szertartásosan lassú és megfontolt. Gyűlöl diétázni, még jobban gyűlöl egészségesen élni, zugevő és -ivó. Hatalmas pocakja van, a pocakos embereket amúgy is nagyon szeretjük, mert hiszen olyanok, mint Hitch: szakértő hedonisták. Olyan kerekek belül, mint kívül.
Ezen túl az örök gyerekek vonzódnak a szőkékhez, ezt a fixációt még a kelta-lovagi kultúrába visszaálmodott mesekönyv illusztrációkból gyűjtik. A pocakos felnőtt kölykök azzal a félelemmel szemlélik az életet, mint ahogy a gyerekek lesnek az ágy alá, hátha ott a szörny.
A szörny, amellett hogy ijesztő, nagyon érdekfeszítő is. A félelem általában rendkívül izgalmas tárgy a játék mikroszkóp üveglemezén, így lesz Alfred képzelt barátja és kíváncsiságának kimeríthetetlen tárgya Ed Gein (Michael Wincott), az ödipális-nekrofil-transzvesztita-családgyilkos farmer. A most játszott Hitchcock filmben idegenvezetőként bukkan fel, hogy terelgesse Hitch fantáziáját. Gein hátborzongató gyilkosságai amúgy tényleg megtörténtek, és valóban az ő valós bűneiről mintázták a Psycho antihősét, akit Anthony Perkins alakított (őt pedig James D’Arcy formázta meg most).
A történelmi hűség kedvéért: a most bemutatott filmben a Psycho című könyvet Alfred veszi kézbe és a felfedezés teljes egészében az övé. Mindenkit győzködnie kell, még produkciós asszisztensét, Peggy Robertsont is (Toni Colette). Az igazság: annak idején éppen Robertson győzte meg Hitchcockot, hogy a könyv rémképeit vetítse vászonra.
Visszatérve a filmhez: Alma Reville felnőtt. Három évtizede áll férje mögött, vagy mellett, vagy felett: leginkább forgatókönyvei közelében, hogy a túlbonyolított és félrevezető, öncélú és kusza mondatok és jelenetek eltűnjenek. Nélküle nem megy, Alma Hitch sikerének kulcsa. Alma számára nincsenek rejtélyek, csak feladatok, azaz mindenhez talál megoldó képletet, amit ha lépésről-lépésre követünk, megkapjuk a szükséges eredményt. Alma a józan mérnök.
Alma számára fontosabb az, hogy együtt alkossanak, semmint hogy kerüljék a rizikót. Jelzálog a házon, a kerten, a medencén? Másodlagos. Még az is másodlagos, hogy a külvilág számára ő a hálátlan Doktor Watson szerepet viszi. Az is mellékes, hogy Alfred keresi a tökéletes Hitchcock-szőkét.
Annyira mégsem mellékes az utóbbi. Néha meginog. Elvonul, hogy a maga idejét a maga projektjével töltse. Tudja, hogy a projekt középszerű, akárcsak az a Whitfield Cook (Danny Houston) író, aki próbál hitchcocki sikerekre törni. Cook frusztrált másodvonalbeli, olcsó negédes szavakkal, és tudja, hogy Alma ki tudná segíteni. Alma, vagy nem látja, vagy nem érdekli, hogy itt se lehet más szerepe, mint Watsoné, a lényeg az, hogy talál apropót az elszabadulásra.
Persze gyorsan kiderül, hogy az önálló világ, ahová vakációzni megy, nem is létezik, merő pazarlás. Ahogy Alfred nem boldogul Alma nélkül, úgy Alma sem jut sehová a sajátos pánpéter-komplexusos Hitch nélkül.
A stúdióvezérek és cenzorok pedig Hook kapitány-komplexusban szenvednek, róluk elég is ennyit tudni. A Hitchcock film forgatókönyv írója, John J. McLaughlin és rendezője, Sacha Gervasi meghagyják egy-dimenziós lénynek a Paramount vezért (Richard Portnow), akinek semmi más feladat nincs a filmben, minthogy hitetlenkedjen. Ez így is volt, tényleg nem szerették a hollywoodi élet és halál urai a Psycho tervét, de – szemben a film sugallatával – nem azért, mert bukásnak jósolták, hanem mert érezték az elsöprő erejét.
Most, e filmben a Psycho roppant merészségét az örökké híres fürdőjelenetben meríti ki McLaughlin és Gervasi. Valóban ez az a képsor, amit azóta is idéznek és tanítanak: igaz, inkább Hitchcock parádés vágástechnikája és nem tartalma miatt. A közönség látott már azelőtt is szélsőséges agressziót, de még meztelenséget is, így nem a húsba szaladó hideg pengétől kaptak frászt a nézők. Inkább az idegtépő felvezetéstől, és attól, hogy a terror most egy intelligens, valós alapú dráma részeként jelent meg. McLaughlin párbeszédeiben állandóan visszatérnek arra, hogy a meztelenség egyértelmű lesz-e, vagy hogy a gyilkosságot kendőzetlenül bemutatják-e. Hitch brit fanyarsággal és elegáns szómágiával sosem ad egyenes választ.
A Hitchcockban a 15. perc körül hallunk először a gyilkosságról, és az utolsó pillanatig elő-előjön ötletként, vitatott jelenetként vagy vágóképként. A premier napján Hitch egy felvételin izguló gyerekre emlékeztet, aki a jövőjét eldöntő bizottságot próbálja meglesni és kihallgatni. Téblából, izgul a mozi előterében, és örömittas diadallal hallgatja, hogy odabent a közönség sikít. A mészárlás mozdulatait suta gesztusokkal ismétli meg, karmesterként kíséri Bernard Hermann feszült, kiszűrődő filmzenéjét, ami alatt Janet Leigh (Scarlett Johansson) sziréntestébe tucatszor szalad a kés. Filmtörténeti csemege: az eredeti Janet Leigh melltartót viseli Helen Mirren a film elején.
Azt tudjuk már az első pillanattól, hogy a Psycho sikerén nincs mit izgulnunk. Azért ülünk be, hogy lássuk, mitől jobbak a vörösek a szőkéknél. A vörösekben az a kiváló, hogy mindig velünk lesznek, és hogy tudják, filmet készíteni kell. Az pedig egyedül nem megy.
Hitchcock
amerikai film
Rendező: Sacha Gervasi
Főszereplők: Anthony Hopkins, Helen Mirren, Scarlett Johnasson
hvg.hu-értékelés: 4/5
(A Hitchcock február 7-étől látható a mozikban.)
