2013. február. 08. 18:30 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 08. 18:20 Kult

100 milliót kapnak fejlesztésre az artmozik

Akárcsak az idén, jövőre is 100 millió forint támogatást kaphatnak a kormányzattól az artmozik elavult technikai berendezéseik fejlesztéséhez, ez az összeg évente mintegy 10 filmszínház korszerűsítését teszi lehetővé - mondta el L. Simon László kultúráért felelős államtitkár pénteken Szolnokon a Tisza moziban, ahol egy digitális vetítőberendezést adott át jelképesen az üzemeltetőnek.

A kulturális kormányzat támogatásának leegyszerűsítve két fő iránya van, az egyik az értékes művek létrehozása, a másik ezen produkciók minél magasabb szinten való eljuttatása a nagyközönséghez - tette hozzá a politikus, megjegyezve: a klasszikus vetítőhelyek esetében nagyon időszerű a digitális technika bevezetése, mert a közönség már érezhetően kezdett elpártolni a hagyományos moziktól.

Szalay Ferenc, a város polgármestere arról beszélt, hogy a Tisza mozi működtetője még az 1990-es évek elején "nagy fába vágta a fejszéjét", amikor saját pénzéből megvásárolta az önkormányzattól az épületet azzal a kitétellel, hogy filmszínházként működteti tovább. Azóta az elvárásoknak eleget tett, sőt képzőművészeti és tudományos filmszemlék rendezésével tovább öregbítette Szolnok kulturális hírnevét - mondta.

A szolnoki Tisza(p)art mozi a digitális vetítőberendezésének megvásárlását és felszerelését az Emberi Erőforrások Minisztériuma 11 millió, a Nemzeti Kulturális Alap 3,3, míg a szolnoki önkormányzat egy alapon keresztül 7,5 millió forinttal támogatta.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.