Kiszervezés, kiéheztetés, kontroll – egyre inkább a 3K határozza meg a magyar kulturális politikát, amely immár a jobboldali szellemi és érdekcsoportok között is háborút gerjeszt.
Manapság az élet utánozza a művészetet. Aba Novák Vilmos egykor a Műcsarnokot megostromoló művészekről készített gúnyos rajzot, most Fekete György elnök a Magyar Művészeti Akadémiába (MMA) tömörült alkotók nevében készül átvenni az ország első számú kortárs kiállítóhelyét.
Néhány frusztrált művész talán tényleg tőle reméli, hogy szalonkiállításokon, önjelöltként végre falhoz jut a számára korábban elérhetetlen Műcsarnokban. Ám a szakma java része szerint még akkor is megengedhetetlen lenne, hogy a teljes kortárs képzőművészetnek szentelt állami intézményt egy szűk csoport kaparintsa meg, ha a legjelentősebb művészek és kurátorok tömörülnének az MMA-ban, nem pedig politikai alapon szervezett, adminisztratív eszközökkel akadémikusnak kinevezett, zömében ultrakonzervatív alkotók gyűjtőhelye lenne. Ezzel épp az állam esélyegyenlőséget biztosító funkciója sérül.
Márpedig a második Orbán-kormány kulturális politikájának épp a kiszervezés a vezérfonala – ezt a kifejezést használta Balog Zoltán erőforrás-miniszter, amikor bejelentette, hogy nem csak a Műcsarnokot, hanem a kultúrára szánt állami forrásokat is az alaptörvénybe betonozott köztestületnek adja.
Kiszervezés, kiéheztetés, kontroll – egyre inkább a 3K határozza meg a magyar kulturális politikát, amely immár a jobboldali szellemi és érdekcsoportok között is háborút gerjeszt.
A Magyarországon dúló kultúrharcról az e heti HVG-ben olvashatnak részletesen.