2012. november. 26. 08:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. november. 26. 08:33 Kult

4K!: Orbánék új frontot nyitnak a "konzervatív kultúrharcban"

A 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalom a művészeti élet privatizációjának tartja, hogy a kormány a Műcsarnok tulajdonjogát a néhány évvel ezelőtt még jóformán ismeretlen, "szélsőségesen konzervatív" Magyar Művészeti Akadémiának adta át - közölte a párt.

"A 4K! szerint már az is röhejes volt, hogy a Fidesz beleírta az Alaptörvényébe a Fideszhez lojális művészekből alakult Magyar Művészeti Akadémiát, de az már felháborító, hogy miközben a megszorítások részeként a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma 2,4 milliárd forintot von el a kultúrától, addig a MMA jövő évre 2,5 milliárd forintos támogatást kap a kormánytól" - írta közleményében a párt.

A kormány ezen felül január 1-ével átadta a Műcsarnok tulajdonjogát a Makovecz-féle Akadémiának, amelynek lényegében vétójoga lesz a Műcsarnok Nonprofit Kft. által szervezett kiállításokra és rendezvényekre - tették hozzá.
 
"Ez azt jelenti, hogy miközben a kormány a Matolcsy-féle elhibázott gazdaságpolitika miatt súlyos összegeket von ki a magyar kulturális életből, addig az intézményeket a saját lojális embereinek kezébe adja. Ezzel nem csak a konzervatív kultúrharc újabb frontját nyitják meg, hanem azt is biztosítani akarják, hogy a kormányváltás után is a Fideszhez lojális művészek kezében maradjanak fontos jogkörök és a Műcsarnok" - olvasható a közleményben.

A 4K! hozzátette, hogy az Orbán-rendszer bukása után a magyar államnak haladéktalanul vissza kell vennie a Műcsarnok tulajdonjogát.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.