2012. szeptember. 10. 11:58 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 10. 11:56 Kult

Nosztalgiavillamos, éjjeli HÉV-túra: 125 éve jár a pesti villamos

Három hónapos programsorozat indul szeptemberben Budapesten a fővárosi villamos és HÉV fennállásának 125. évfordulóján.

Ősszel többször is nosztalgiavillamos közlekedik majd a Boráros tér és a Széll Kálmán tér, valamint Kamaraerdő és Újbuda között, a kelenföldi kocsiszínben idegenvezetést tartanak, novemberben pedig járműfelvonulás lesz a nagykörúti villamosvonalon. A HÉV-vonalakon is lesznek nosztalgiaszerelvények, lesz éjszakai HÉV-túra és tárlatvezetés, illetve nyílt napot tartanak a cinkotai kocsiszínben – mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn.

Tarlós István a fővárosi villamosközlekedés első lépéseiről megemlékezve felidézte, hogy az első villamos vasút 1887-ben épült ki a Nyugati pályaudvar és a Király utca között, valamint megalakult a Budapesti Városi Vasút, a BKV egyik jogelődje.

Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az első villamost Budapestre a Siemens & Halske szállította le, ezzel Budapest az első fővárosok egyike volt, ahova a német cég villamost adott el, kilenc évvel később pedig ugyanez a vállalat építette ki Európa első földalattiját, a mai 1-es metróvonalat.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.