„Zelnik úr ügyes volt” – állítja saját magáról az aranyaival büszkélkedő műgyűjtő. Az idézet Csúri Ákos Arany, ember című életrajzi kötetében olvasható, amelyben Zelnik István – műkincsgyűjteménye kalandos történetét elbeszélve – például szerencsés vételnek titulálja, hogy 1973-ban, a háború borzalmaiból lábadozó Hanoiban 2-3 kiló rizsért jutott hozzá egy XIII. századi tálhoz.
Zelnik István interjúiban elbüszkélkedik, hogy diplomáciai mentességét felhasználva hogyan utaztatott aranytárgyakat az Európai Unión belül és Svájc határain át, úgy, hogy végül az eltérő szabályozások következtében importengedély került a gyűjteménnyé formált darabok mellé. Szakmai körökben sokan ma is úgy vélik, Zelnik és az ő Aranymúzeuma megtestesíti azt, ami ellen a kulturális örökség védelmére szerződött szakértők és szervezetek évek óta küzdenek.
Számosan elnézőek e módszerekkel, mert ámulatba ejti őket a szép tárlókba rendezett impozáns gyűjtemény. Arra azonban ritkán van példa, hogy egy ország kulturális kormányzata múzeumi rangot adjon összeügyeskedett kollekciónak, ezzel kvázi legalizálva a gyűjtési módszert is. Márpedig Magyarországon ez történt.
Az ügyletekről részletesen a HVG e heti számában olvashatnak.