Már keresik az utódját Adelenek, akiről néhány hete derült ki, hogy első gyermekét várja párjával, Simon Koneckivel. A brit zeneipar abban reménykedik, hogy Lianne La Havas lehet a következő nagy durranás.
A szinte minden zenei díjat többszörösen besöprő Adele-ről néhány héttel ezelőtt derült ki, hogy gyermeket vár, a brit zenei piac pedig nem akarja örökös nélkül hagyni kedvencét - írja a The Telegraph.
Bár Adele 21 című lemeze még mindig a legjobb eladási adatokat produkáló album, a piac folyamatosan próbálkozik új nevek felfuttatásával.
Miután a tervekkel ellentétben sem a soul énekes Michael Kiwanuka, sem pedig a soul és R&B énekes Emeli Sandé esetében nem sikerült igazán betörni a nemzetközi piacokat, most mindenki a 22 éves Lianne La Havasban bízik annak ellenére is, hogy a BBC év hangja 2012-ben nem La Havas, hanem Kiwanuka lett.
A fiatal soul énekesnő különleges hangjához hozzátesz, hogy görög apától és jamaicai anyától származik, de saját bevallása szerint ízlését is nagyban alakította a szülők teljesen különböző zenei világa. Első önálló lemeze, a Lost & Found 2012 áprilisában jelent meg.