Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Nem lett balerina és rendező sem, mert szerencsére az élet úgy hozta: színésznő lett. Volt Kocsma Jenny, Polly és Peacockné, Máli néni és a Macskajáték Orbánnéja. Margitai Ági, aki július 12-én lesz 75 éves, játszik, játszik és játszik, most pedig a POSZT színész zsűrijének tagja.
hvg.hu: Idén a Magyar Színházi Társaság mellett a Magyar Teátrumi Társaság is képviselteti magát a POSZT-on. Szélesebb lett ettől a válogatás?
Margitai Ági: A zsűrizés szubjektív dolog. Az általam eddig látott előadások közül volt egy nagy élményem, a Katona József Színháztól A mi osztályunk. Ritkán fordul elő, hogy elájulok valamitől. Két darabot meghívtak a Katonából, de furcsállom, hogy ezt az előadást nem. Pár évvel ezelőtt felkértek, hogy válogassak. Természetesen akkor nem vállaltam el, mert egyrészt akkor nem tudtam volna játszani, másfelől nagyon necces, ha csak egy ember véleménye érvényesül.
hvg.hu: Mennyire osztja meg a magyar színésztársadalmat, hogy a művészek nemcsak ehhez vagy ahhoz a színházhoz tartoznak, hanem két szekértáborhoz is?
M. Á.: Művészileg csak egy szakma van. A politika ne szóljon bele se a kultúrába, se az oktatásba. A vidéki színházak nívója magasabb volt régen, legalább három kiugróan jó társulat volt az országban. Most nem ezt tapasztalom.
Nagyon ritkán hallgatják meg a szakmát a minket foglalkoztató kérdésekről. Jordánnál, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatójánál látom azt, hogy a személye garanciát jelent a minőségre.
hvg.hu: Az ön hitelességét pedig az is bizonyítja, hogy számos vidéki társulatnál megfordult, emellett híresen sokat nézi mások előadásait.
M. Á.: Örömmel mentem vidékre, sokfelé voltam szerződésben és sokfelé játszottam vendégként. Előfordult, hogy Pestet jó helyzetből otthagytam, mert éppen Paál István lett a rendező Szolnokon, és nekem az a fajta színház a szívügyem volt. Már nem nézek annyi előadást. Nem tudom a „nyolcszázezredik” Csehovot megnézni vagy a „százezredik” Ahogy tetsziket. Érdekelnek a kortárs darabok, de csak akkor nézem meg, ha azt mondják rá: frenetikus.
hvg.hu: Szerepelt Lukáts Andor szobaszínházában, a Sanyi és Arankában. A kísérletezés vágya miatt?
M. Á.: A Tiszta viccet játszottam. Sokra tartottam Lukátsot, a kollégákat. Nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy amikor elindult a színház, engem is hívtak. Nem az zavart, hogy kevesebb pénzért, az viszont annál inkább, hogy ritkán játszottuk.
hvg.hu.: Hamarosan betölti a hetvenötödik életévét. Mit gondol, hogyan ünnepli majd a szakma?
M. Á.: Nem tartozom sehová, szabadúszó vagyok, tehát senki nem fog megemlékezni róla.
hvg.hu: Mindenki tudja, hogy remek színésznő. Ennek ellenére mindig újra meg újra felfedezik.
M. Á.: Régebben nem kellett felfedezni, mert folymataosan jelen voltam, sok filmet és tévéjátékot csináltam, manapság viszont mindenki azt foglalkoztatja, aki „kéznél” van. Egész eddigi életemben vándor természet voltam, és ennek most érzem a hátrányát. Szerencsére azért az utóbbi három évben rengeteget dolgoztam érdekes, izgalmas darabokban. A tatabányai színházban két Novák Eszter rendezésben vagy a Celestinában, amit a szerző, Lőrinczy Attila nekem írt.
hvg.hu.: Korábban is előfordult, hogy szerepeket írtak önre?
M. Á.: Inkább filmen fordult elő ilyesmi, Sándor Pálnál, Zsombolyai Jánosnál, András Ferencnél.
hvg.hu: Gyakran hasonlították a mimikája, az alkata alapján Giulietta Masinához, Jeanne Moreau-hoz...
M. Á.: Nem szoktam magamat ilyen nagyokhoz mérni, de boldog voltam, amikor azt mondták, hogy hasonlítok rájuk. Jeanne Moreau néhány évvel ezelőtti filmjét Marguerite Durasról például én szinkronizáltam, ami nagy élmény volt.
hvg.hu.: Sokat utazott, felnőtt fejjel kezdett el nyelveket tanulni. Honnan jött ez a késztetés?
M. Á.: Nem tanultam meg olyan szinten nyelveket, ahogy szerettem volna. Fiatalon eljuthattam külföldre, és attól kezdve meg voltam őrülve az utazásért. Tizenhat évesen mint népitáncost elvittek Bukarestbe a VIT-re, és azután rengeteget utaztam idehaza is, gyűjtöttünk táncokat, dalokat, és felléptünk mindenütt, ahol kíváncsian voltak ránk.
hvg.hu.: Balettiskolába is járt, de mégsem lett táncos. Nem bánja?
M. Á.: A Balettintézetből azért rúgtak ki, mert kicsit dundibb voltam a kelleténél. Imádtam a táncot, és most is imádom, de jobb, hogy nem lettem balerina.
Elmentem felvételizni a színművészeti főiskolára, amiről majdnem lekéstem: az utolsó pillanatban elcsíptem Básti Lajost, kértem, hogy hallgasson meg. Nagy hálával tartozom neki.
hvg.hu.: Básti Lajos, Gellért Endre, Várkonyi Zoltán voltak a tanárai. Ennél nem kellett jobb iskola.
M. Á.: Ezeket a fantasztikus embereket már a szakmabeliek is alig ismerik. Ebből is látszik, hogy milyen múlandó dolog a színészet. Minden korszakból egy-egy színész megmarad mint nemzeti jelkép: Jászai Mari, Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Latinovits Zoltán, a maiak közül Törőcsik Mari, egészen biztosan.
hvg.hu: Soha nem akart tanítani? Mi igaz abból, hogy eredetileg színház- és filmrendezőnek készült?
M. Á.: A főiskolára soha nem hívtak, csak magániskolákba. Szerencsémre olyan társulatoknál voltam, ahol egymásnak segítettünk, ez is egyfajta tanítás. A nyolcadik általánosban továbbtanulási szándékként valóban a rendezői szakot írtam be, de csak egyszer rendeztem, a Tháliában a Szentek fecsegését. Nagyon bánom, hogy nem próbálkoztam tovább. Mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok nagy rendező, legfeljebb jó dramaturgiai és játékmesteri érzékem van, ám ez csak bizonyos darabok rendezésére lett volna elég.
hvg.hu: Talán alábecsüli magát.
M. Á.: Annyira azért ismerem a szakmát, hogy tudjam, melyik részéhez van képességem. Sok színészből lett rendező, de csak nagyon kevés közülük az igazi rendező.
Mindig kerestem darabokat, néztem külföldön előadásokat és ajánlottam őket idehaza. Franciaországban láttam például a Harold és Maude-ot. Tolnay Klárinak én mondtam, hogy mennyire neki való. Megszerezte, lefordíttatta és eljátszotta.
hvg.hu: Nemrégiben kirobbanó sikerrel játszotta a Sírpiknik egyenes, nagy életbölcselettel rendelkező Dorisát.
M. Á.: Parti Nagy Lajos átdolgozása életre keltette a darabot, ami annak ellenére, hogy könnyed és szórakoztató lett, szól is valamiről. A Sírpiknikhez hasonlóan nagyra tartom a Bárka Dogville előadását. Nemigen láttam a lehetőséget, hogy mit lehet kihozni a szerepből. Az a fajta munka furcsa volt számomra, mert gyakorlatilag próba közben írtuk a szöveget. Így utólag sajnálom, hogy nem hittem benne jobban. Mellesleg mindig sokat kritizálom magamat, mint ahogy másokat is.
hvg.hu.: 2010-ben Kossuth-díjas lett azok után, hogy korábban többször is felterjesztették, de nem kapta meg. Kései elismerésnek tartja?
M. Á.: A szabadúszókért senki nem lobbizik. Örülök, hogy megkaptam, de semmiből nem szabad nagy ügyet csinálni. Csak a jó munka fontos, és az, hogy jó emberekkel dolgozhassak.
