Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Majdnem 25 év kellett ahhoz, hogy Hegyi Zoltán újra egy légtérbe kerüljön László Viktorral, Kocsis Tamással és Vangel Tiborral. A Sexepil csütörtök este az A38 hajón játszik.
Az egyetlen magyar nyelvű albumot (Egyesült Álmok, 1988) készítő zenekar tagjai több mint két évtized múltán az énekes, Hegyi Zoltán 50. születésnapi buliján találkoztak. Az ünneplés folytatódik: a nyolcvanas években a kúlság olimposzán trónoló zenekar június 7-i koncertje az év izgalmas társasági eseménye lesz. Hegyi Zoltán énekessel és Vangel Tibor dobossal beszélgettünk.
hvg.hu: A nyolcvanas évek közepén benne voltatok abban a családias szubkultúrában, melynek inkább a Velvet Underground volt az előzménye, mint a Cure vagy a U2. Hogyan vették le a Sziámi, Balaton és Ági és Fiúk zenészei és a közönség azt, hogy ti korszerűbb irányokba mentetek el?
Hegyi Zoltán: Benne is voltunk és nem is voltunk benne a nyolcvanas évek eleji hagyományban. Voltak átjárások is egymás zenekaraiba, de valóban a zenei indíttatásunk más volt, mint az előttünk járó korosztálynak. Benne voltunk az undergroundban is, de úgymond „másodgererációsan”. Ha nem láttam volna meg az URH zenekar első koncertjét, talán azt gondoltam volna a szövegeimről, hogy kötetben, újságban lesz a helyük.
Az URH óta tudom, hogy színpadon kell megszólalniuk. Följött néhány elképesztő figura a színpadra és azt mondták: azért jöttek, hogy eltöröljék a hetvenes éveket. Azt gondoltam, hogy ha ez ilyen, akkor ez kell nekem.
Vangel Tibor: Az mindig jó, ha a tagok zenei ízlése széles skálán mozog, mert annál izgalmasabb, nehezebben meghatározhatóbb lesz a végeredmény. Ez a Sexepilt is jellemezte, Zoli is más környezetből jött és mondjuk, László Viktor is.
hvg.hu: Az nem okozott problémát, hogy a szövegeid líraisága, képi világa némileg eltért a zene kozmoszától?
H. Z.: Tíz évvel az egész után jutott eszembe, hogy valóban: van egy pici kettőség a zenei és a szövegi világ között.
hvg.hu: Komoly hangmérnöki teljesítmény volt az Egyesült Álmok lemezt Magyarországon 1988 elején kidekázni? Volt ebben egy elgondolt vízió?
V. T.: Abszolút semmi. Ha valami nem tetszik nekem a lemezen, az a dob hangzása. Nem is szerettem hallgatni azt a lemezt.
hvg.hu: Zoli, többen feltették már azt a kérdést, hogy miért raktak ki a Sexepilből, és sokan sokfélét mondtak már. Lehet, hogy azért, mert öntörvényű, késős, nehezen kezelhető gyerek voltál, míg a többiek precíz zenészek.
V. T.: Már meg is sértődtem.
H. Z.: Lassan a századik olyan dologra emlékszem vissza, ami kitörlődött a memóriámból. Nőre, férfira életemben annyit nem vártam, mint László Viktorra. Esőben, hóban, alagutakban, prériken. Szóval, ilyen attitűd bennem nem volt. Sok más hülyeség viszont igen.
Sokkal többet kellett volna a zenélés úgynevezett szakmai részével foglalkoznom, és akkor nem tetszettek volna kirúgni. Nem vagyok hülye, ismerem a korlátaimat, de szerintem a maximumot vettük ki a zenekarból. Én kábé 1989-től nem voltam alkalmas arra a szerepre, amit elvártak tőlem. Ezért nem volt bennem sértettség egy percre sem. Szomorúság igen.
hvg.hu: A dalszövegekben erősek a filmes utalások, olyan filmekre is, amit éppenséggel nem is lehetett megnézni. Volt egy videodílered a nyolcvanas évek közepén?
H. Z.: Rengeteg egyetemi filmklub működött abban az időben, zárt körű vagy bérletes mozik voltak, ahol az 50-es évek japán filmművészetét is megnézhetted, ha akartad. És persze, bizonyára hatottak a képi gondolkodásomra ezek a filmek.
hvg.hu: Az Egyesült Álmok borítója a Horus Archívumból került elő. Ki találta ezt a képet és végül miért ez a fotót használtátok?
V. T.: Lugosi Lugo László ötlete volt. Annak idején ő rengeteg fotót készített rólunk. Mindenkinek nagyon tetszett ez a kép.
H. Z.: Jobban szerettem volna, ha egy hatalmas portré lesz, csak rólam. A viccet félretéve: nekem az elején nem tetszett ez a kép. Szerettem Lugo képeit, és ha már olyan sok időt eltöltöttünk vele, nem értettem, hogy miért nem egy saját képet választott. Aztán láttam, hogy a többieknek mennyire tetszik a Horus-kép, és belenyugodtam.
V. T.: Ne haragudj, hogy rád kényszerítettük!
hvg.hu: A nyolcvanas évek közepén a Ráday klubos szubkultúra rock and roll álmaiban éltetek, ahogy Pajor Tamás élt egy rock and roll királyságban, vagy volt rendes munkátok és a zenélés inkább játék volt, mintsem életforma?
H. Z.: Voltak munkáink hébe-hóba, de azok is szorosan kapcsolódtak a szubkultúrákhoz. Tibi például éjszakai mozitakarítóként is feltűnt a pesti éjszakában…
V. T.: Ebből a mozis éjsötétből sokan jutottak ki a fényre, például Szőke András barátom. Azért a cél az volt abban az időben, hogy minél kevesebbet dolgozz, de valahogy meg tudj belőle élni.
hvg.hu: Zoli, pár éve azt mondtad egy borozáskor, hogy ha 1989 elején nem szűnik meg a magyar nyelvű Sexepil, akár a Budapest Sportcsarnokban is felléphettetek volna.
H. Z.: Benne volt a lehetőség. Az ember persze eljátszott a gondolattal, amikor heti rendszerességgel zenéltünk 1000 fős közönség előtt az Almássy téren, benne volt a levegőben, hogy a minőségi forradalom átcsap mennyiségibe, és valóban befut a zenekar.
Abban az időben volt egy vákuum, még nem volt népszerű a Kispál, még nem létezett a Quimby és a Tankcsapda, viszont majdnem mindenki leállt.
hvg.hu: Tibor, ti hogy éltétek meg azt, hogy Zoli ’89-es kirúgása után egyszer csak vége lett az underground sztár státusznak, és soha nem lettetek már olyan népszerűek, sőt az elején teljesen újra fel kellett építeni a Sexepil márkát.
V. T.: Ahogy Mickkel zenélni kezdtünk (Mick Ness holland zenész 1989-ben lett a Sexepil énekese – a szerk.), rögtön tudtuk, hogy ebből vagy nem lesz semmi Magyarországon, vagy lassan érik meg a gyümölcse. Nyilván lehetett volna sikeresebb az egész, de mi nem kudarcként éltük meg, hiszen zeneileg egy magasabb szintet ugrottunk meg. Minden zenekar életében felmerül az a kérdés, hogy kis vízben legyen nagy hal, vagy nagy vízben kicsi. Minket kevésbé érdekelt az a piac, ahol már nem volt tulajdonképpen azon a színtéren ellenfelünk. Egy ideig mentek a bekiabálások, hogy „magyarul”, meg hogy „hegyizoli”, főleg vidéken.
hvg.hu: Mint a Vikidál effektus a P. Mobilban…
H. Z.: Köszönöm szépen, ezt a hasonlatot kerestem… Amennyire én ezt le tudtam követni, az utánam következő Sexepil egy hihetetlenül profi és korszerű produkció volt.
V. T.: Láttad?
H. Z.: Igen, láttam! Azt is megmondom, hogy hol: a Bahnhoffban. Herskovits Ivánnal (akkoriban a Magyar Rádió zenei szerkesztője, újságíró, ma Hollandiában él – a szerk.) álltunk a kocsmapultnál.
V. T.: Húúúú, az egy tragikusan rossz koncertünk volt! Csúszott-mászott a dob, mert egy kövön állt a cucc.
H. Z.: Arra gondoltam, hogy ezek olyan profik lettek, mint a Faith No More.
hvg.hu: Amikor már újságíróként dolgoztál ’90 körül, akkor is úgy tekintett rád mindenki, mint egy rocksztárra. Újságíróként állandóan külföldre jártatok popkoncertekre, permanens trip volt ez a kábé három év. El lehetett hinni, hogy a popkulturális újságírást életformaként is lehet művelni?
H. Z.: Valamilyen formában rock and roll-sztárnak képzeltük magunkat újságíróként is. El lehetett hinni, mert addig olyasmit csináltunk, amit addig itthon senki más. Azt hiszem, akkor még a Magyar Narancsban is csak formálódóban volt az a nyelv, amit mi már birtokoltunk, és ami a VOLT magazinban csúcsosodott ki. Micsoda szerzőgárda volt, és micsoda arcok kerültek ki onnan a többi laphoz. Egy más nyelvet használtunk, szinte egy másik univerzumban éltünk. Persze, túldimenzionálni sem érdemes ezt a dolgot.
V. T.: Ha folytatódott volna a magyar nyelvű Sexepil, lett volna VOLT magazin? Lett volna belőled újságíró?
H. Z.: Nem.
hvg.hu: Zoli, és hogy tudtál 3-4 év alatt ráunni erre az életformára és vidékre költözni, mint valami alternatív Révész Sándor? Megváltozott a képzeletbeli szórakoztatóipar szerkezete? Más idők jöttek?
H. Z.: A pszichiátriában ezt a jelenséget kilépési attitűdnek nevezik, ebben én a legjobb vagyok. Amikor átfordulhatna az egész, hogy híres lehetek és gazdag, akkor eltűnök a placcról. De addigra, az az igazság, hogy baromira el is fáradtam abban az intenzív létezésben. Túl voltam a világ legjobb rock and roll zenekarán, de az életformám egy jottányit sem változott. Úgy éreztem, ha ezen nem változtatok, pár év múlva egy Király utcai csehóban fogom támasztani a pultot. Másrészt Budapest, hogy úgy mondjam: szeretettelen lett, úgy éreztem, hogy jönnie kell egy durva váltásnak.
Leszartam, hogy ez az egész milyen következményekkel jár, hogy miről mondok le. Énekelni nem tudtam olyan jól, mint Révész, de mondjuk, a Love Me Tendert bármikor el tudom énekelni egy motorháztetőn, bármilyen testhelyzetben. A másik oka meg az volt, hogy beleszerelmesedtem a Káli-medencébe, ahol most is élek. A természet, az épített környezet, az ott élő emberek komoly impulzusokat adtak. Pillanatok alatt eldőlt a sorsom, amit azóta sem bántam meg.
hvg.hu: Nemcsak Hegyi a nagy eltűnő, hanem Tibor, te is: Walesbe költöztél. Ez szinte „kibeszéletlen fejezete” a magyar popkultúrának…
V. T.: És ezt szeretném is megőrizni. Főleg ponyvákat fordítottam, mostanában szakkönyveket ültetek magyarra, pénzügyi, gazdasági vonatkozású munkákat. Van egy rendes stúdióm, most éppen a fiam EP-jének vagyok a producere, amelyet egy német kiadó jelentet majd meg. Mi is akkor hagytuk abba, amikor már éppen lehetett volna valami. A Sugar For The Soullal (angol nyelvű Sexepil album – a szerk.) már tényleg a lehetőségek kapujában álltunk.
hvg.hu: Amikor Paul King, az MTV műsorvezetője 1995 körül Magyarországra jött, akkor ő a Trident rágógumival haknizott, vagy a Sexepil miatt utazott Pestre?
V. T.: A Trident rágó miatt jött, de azt több helyen nyilatkozta, hogy mi vagyunk a kedvenc zenekara. Ez abban az időben dicsőségnek számított. Az MTV-vel semmi baj nem volt, kaptunk felületet ott rendesen, de ennél sokkal több dolognak kell működnie ahhoz, hogy tényleg befuthass.
H. Z.: Outsiderként mondom: mindenkinek szurkolok, aki külföldön próbálkozik, de kevés jobb dolog történt, mint amikor a Kiss Tibi végre rájött, hogy a Quimbynek magyar nyelven kell megszólalnia.
hvg.hu: Zoli, te 1994 körül Ákos sajtósa lettél. Az, hogy Ákos kijött a kölykös szintipopból, és valami mást kezdett csinálni, abban neked is volt szereped?
H. Z.: Semmit nem tettem hozzá Ákos világához, szerintem rá a Jóistenen kívül más igazán nincs hatással. Határozott, autonóm és rendkívül erős karakter. Én egy sajtós munkára szerződtem, aztán még a Magyar Horgász címlapján is ő virított, majd lassan a barátságunk is erőssé vált.
hvg.hu: Az Egyesült Álmok előtti korszak felvételeiből nem akartok megjelentetni egy válogatást?
V. T.: Olyan rossz minőségben maradtak meg a hangfelvételek, hogy nem lenne értelme. Most viszont az A38-as koncertet mindenképpen felvesszük, és ha jól sikerül, esetleg ki is lehet adni. A koncerten több 1987-es vagy ’87 előtt született dalt is eljátszunk.
H. Z.: Egyszerű és könnyű lenne a korra fogni, hogy miért nem jelent meg akkor semmi tőlünk. 1987 előtt még nem voltak a dalaink lemezérett állapotban.
Egy évvel az Egyesült Álmok megjelenése után talán ki lehetett volna adni azokat a dalokat, mert még benne voltak a levegőben, de ma már nem biztos, hogy működnének. Az viszont érdekes lesz, hogy június 7-én mire megyünk velük.
hvg.hu: Zoli, neked markáns véleményed van a politikáról, de amikor cikket írsz, a véleményed sosem tolakodó…
H. Z.: Verekedni az utcán kell, nem az újságokban, különös tekintettel akkor, ha fejmagasságban tüzelő, állig felfegyverzett, azonosító számot nem viselő rendőrökkel találkozol. Nekem megvan az a csodálatos lehetőségem, hogy a Magyar Nemzet újságírójaként nem vagyok kényszerítve semmire. A kultúrára és a környezetvédelemre fókuszálok. Vannak helyzetek, amikor nehezen tudnám megkülönböztetni a baloldali rézkarcot a jobboldali akvarelltől. De a felvállalt területemen évek óta következetesen képviselem az álláspontomat.
hvg.hu: Meghívjátok a koncertre Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárt? Ő írta az ETA dalszövegeit, és ugyebár néhány ETA-dalt a Sexepil is játszott.
H. Z.: Volt egy időszak, amikor a Sexepil játszott egy komplett ETA-blokkot.
V. T.: Meghívjuk, persze és bízunk benne, hogy ott is lesz. Tanakodunk azon, hogy legyen-e most is ETA-blokk.
hvg.hu: Zoli, az Egyesült Álmokon kívül alig maradt fenn bármi is az alkotói munkásságodból. Popsztár voltál, tehát exhibicionista, de minden író magamutogató valahol, és te is író vagy. Novellákat, regényeket, verseket írsz. Ezeket nem akarod kiadni?
H. Z.: Hosszú évek óta építem le az egómat. Nem biztos, hogy az volt az életem legjobb szakasza, amikor hatalmasra növesztett egóval éltem. Én annak idején úgymond nagyon sok voltam. Sok fájdalmat és kárt okoztam a családomnak, a barátaimnak. Azzal persze nyilván nem okoznék nagy fájdalmat, ha a 90 százalékos állapotban lévő regényemet kiadnám. Most már nem azzal hitegetem magam, hogy majd jövőre, hanem azzal, hogy kiadják az örököseim. Hogy ne csak a jelzáloghitelem örököljék. Nem inspirál, hogy nyilvánosságot kapjak. Azt mondta a mocsárban Yoda Luke Skywalkernek: „ne próbáld, tedd”, de nem véletlenül vonultam önkéntes száműzetésbe. A Sexepilt sem akarta görcsösen senki.
