Kult Rácz Tibor 2012. május. 23. 14:30

Még fel sem nőtt, nem járt külföldön, de Megasztár lehet

A hét végén véget ér egy fejezet, de Radics Gigi abban bízik, hogy ezzel számára egészen új kezdődik. A Megasztár 6. szériájának 15 éves finalistája, aki még sohasem járt külföldön, arról álmodik, hogy nemzetközi karriert fut be. A hvg.hu-t az érdekelte: honnan jött, mit gondol és visszamegy-e szülőfalujába, Endrefalvára.

„Lehet, hogy lesz majd olyan időszak az életemben, amikor már megszokottá válik, hogy kamerák kereszttüzében állok, interjúkat kell adnom, de egyelőre még  furcsa” – érzékeltette Radics Gigi, a Megasztár 6. finalistája, hogy egyáltalán nem szokta még meg a budapesti, „nagyvilági életet”, annak ellenére, hogy 9 éves kora óta, a kis Nógrád megyei faluban, a házuk mellett kialakított saját stúdiójában folyamatosan erre készült.

Stiller Ákos

Míg más endrefalvai kislányok babáztak vagy lejártak a fiúkkal focizni az általános iskola melletti pályára, addig ő naponta legalább két órát gyakorolt, énekelte többek között példaképe, Beyoncé dalait.

hvg.hu: Még mindig ennyire melletted áll a család?

Radics Gigi: Természetesen, annyira, hogy édesapám velem lakik a szállodában, amióta beköltöztem a normafai hotelbe.

hvg.hu: Nem irigyeltek a versenytársaid, hogy az édesapád veled lakhat a szállodában?

R. G.: A vége felé már igen, de persze csak jó értelemben. Nagyon bensőséges a kapcsolatom a szüleimmel, főleg apámmal, aki mindig segített, tudta, hogy van bennem valami, és mindent megtett azért, hogy a lehető legtöbbet hozhassam ki magamból. Kiskorom óta a legjobb barátom is, mindent meg tudunk beszélni.

Anyukám sokat sír amiatt, hogy távol vagyok tőle, de amennyit tudok, igyekszem hazamenni, vagy ők látogatnak meg. Nagyszüleimnél is voltam a napokban, elkísért egy forgatócsoport is, hogy meg tudják majd mutatni az embereknek, honnan is indultam.

hvg.hu: Endrefalván is támogatnak? Vagy vannak irigyeid is?

R. G.: Minden faluban vannak rosszindulatú emberek, de igazából azt érzem, hogy hétről hétre egy többen álltak az én oldalamra, és drukkolnak, hogy sikerüljön. Eleinte kritikusabbak voltak, főleg, hogy már kétszer jelentkeztem a tehetségkutatóra, így harmadszor a rossz nyelvek már azt kérdezték, miért futok már neki megint, úgyis hiába. Most viszont már egyre több emberről derül ki, hogy a rokonom, barátom.

hvg.hu: Ott vagy a fináléban. Most még nagyobb benned a drukk?

R. G.: Igen, sokkal. Egyrészt azért, mert hét dalt kell péntek este előadnom, másrészt, mert sokkal nagyobb lesz rajtam a nyomás a tét miatt is. De bíznom kell magamban.

Stiller Ákos

hvg.hu: Mit csinálsz, ha vége a Megasztárnak?

R. G.: A nyáron elfoglalt leszek, turnék, fellépés fellépést követ majd, de szeptembertől koncentrálnom kell a tanulásra is. Egyelőre halasztottam az iskolában, de majd magántanulóként befejezem a középiskolát. Közgazdasági suliba adtam be a jelentkezésem, mégis úgy érzem, a humán tantárgyak közelebb állnak hozzám.

hvg.hu: Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy megnyered a Megasztárt. Mi lesz a következő lépésed?

R. G.: Elsősorban egy lemezt szeretnék, jó lenne egy külföldi stúdióban felvenni, klipet forgatni. Sosem voltam még külföldön, így nagyon szeretnék utazni egy kicsit. Meg Beyoncéval együtt énekelni. Ő a példaképem, mind külsőre, mint énektudásra, mind pedig mozgásra.

hvg.hu: Az igaz, hogy gyorsan húsz kilót fogytál csak azért, hogy úgy nézz ki, mint a példaképed?

R. G.: Húsz kilót fogytam az utóbbi években, de még mindig tréningezem. Kiskoromban előfordult, hogy ha lehajoltam megkötni a cipőmet, eleredt az orrom vére. Ilyen problémám már nincs, de igyekszem minél jobb formában lenni. Persze, ez nem könnyű annak, aki szeret enni.

hvg.hu: A forma már megvan, de a tartalommal is törődni kell. Van már saját stílusod? Vagy még ez korai kérdés egy 15 éves énekesnek?

R. G.: Kezd kialakulni, közel áll hozzám a R&B, de érzem magamban, hogy körvonalazódik az igazi Gigi.

hvg.hu: Annyira, hogy magyarul is fogsz majd énekelni?

R. G.: Inkább az angol nyelvű dalokat szeretem.

hvg.hu: És a cigányzenét? A roma kultúrába születtél. Kellett cigány dalokat énekelned kiskorodban a rokonoknak?

R. G.: Egyszer akarta keresztapám, hogy énekeljek neki, de elkezdtem sírni. Pedig még pénzt is adott volna.

hvg.hu: Apropó, pénz. Természetesen a „világsztárságot” az ember a csillogással, pompával és az anyagi jóléttel is azonosítja. Vágysz a gazdagságra?

R. G.: Nem fényűzésben nőttem fel, de a szüleim mindig megtettek mindent azért, hogy nekem meg az öcsémnek meglegyen mindenünk. Édesanyám most háztartásbeli, korábban egy játék-összeszerelő üzemben dolgozott a közeli városban, édesapám meg főleg idénymunkákkal foglalkozott, amíg el nem kezdődött a megasztáros életünk. A pesti nyüzsgés, a budai villák lenyűgöztek, de ezt is meg lehet szokni. Persze, azért néhány dologra rácsodálkoztam itt a fővárosban.

Stiller Ákos

hvg.hu: Az emberek általában megjegyzéseket is tesznek, nem mindig feltétlenül kedveset. Főleg a fórumozók az interneten.

R. G.: Túl sok rossz tapasztalatom nincs, néha fordult csak elő, hogy egy-egy mocskosabb szájú hozzászóló néhány keresetlen szóval illetett. Édesapám mindezt nehezebben viselte, mint én.

hvg.hu: Vissza tudnál menni Endrefalvára lakni, ahol egy-két kisbolt, iskola meg néhány kocsma van csupán?

R. G.: Ott nőttem fel, és ott laknak az emberek, akiket szeretek, így ezzel nincs gond. De most a célom nem ez, hanem hogy egyrészt a döntőben a lehető legtöbbet hozzam ki magamból, s mint minden versenyző, nyerni akarok. Amellett bízom abban, hogy nem tiszavirágéletű lesz a karrierem, de ezért meg is fogok tenni mindent. Édesapám ebben biztosan támogatni fog, még az is lehet, hogy majd ő lesz a menedzserem.

A kifutópálya: a falubeliek fele munkanélküli

Istennőként tisztelik a faluban, Gigi története az itt élő embereknek erőt ad - mondta Homoki Gábor, a helyi iskola pedagógusa, aki gyermekkora óta ismeri a Megasztár döntősét. Endrefalván az általános iskolába járó 150 gyerekből mintegy 120 kifejezetten nehéz körülmények között él, egy irányt jelölhet ki az a kitartás, áldozatkészség, ami rá jellemző. Gigit nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is kedvelik. Ami azért fontos, mert a szülei teljesítménye, odaadása, igyekvése is példaértékű - mondta Homoki Gábor.

A pedagógus szerint - aki évtizedek óta tanítja a helyi gyerekeket - a településen több mint kétszázan élnek szociális segélyből, "de legalább még három-négy olyan vállalkozó van, aki tud munkát adni a falubelieknek". Ha ők nem lennének, még nagyobb lenne a baj. A Salgótarján és Szécsény között fekvő település valamivel több mint ezerfős lakosságának mintegy 75 százaléka roma, ezért is nagyon fontos, hogy egy roma lány került a Megasztár döntőjébe. Gigi megmutatja a többi fiatalnak, hogy van esély, csak akarni és tenni kell a célok eléréséért. Földijük sikere miatt az egész település Megasztár-lázban ég, együtt drukkolnak a képernyő előtt Endrefalva üdvöskéjének, s bíznak abban, hogy a döntőt is megnyeri.