A gyémántkoponya

Jól időzítettek a britek, az olimpia idején tömegek ostromolják majd a Tate Modernt, hogy bejussanak a 46 éves, egyesek szerint zseniális, mások szerint beteges brit képzőművész, Damien Hirst retrospektív kiállítására. (Hirst formalinban konzervált cápájával futott be húsz éve. Az állatot hatezer dollárért vette egy ausztrál halásztól, a Saatchi Galériából viszont 50 ezer fontért vitte el egy gyűjtő.) A kiállítás nem olcsó, a belépő majdnem 16 fontba - körülbelül 5500 forintba - kerül, ami egyébként nagyjából az elsőkategóriás látványosságok sztenderdje.

Cserébe viszont zsigerekre és gyomorra hat, állatvédőknek nem ajánljuk. Azoknak sem, akik hányingert kapnak egy lenyúzott, rohadó tehénfej és az alatta összegyűlt száradt vérben lebzselő légykolónia, vagy egy félbevágott tehén és borjú látványától. Aki viszont nem tud ellenállni a gyémánt csábításának, biztosan szívesen leküzdi ellenérzését: Hirst nem spórolt a csillogó drágakövekkel, amikor 2007-ben megalkotta For  the Love of God elnevezésű gyémántkoponyáját. Természetesen emberi alapanyagból: a fogak is valódiak.

A 18. századi koponyát 8601 gyémánt díszíti, ezek közül az egyik - a homlokcsonton látható - 52,4 karátos rózsaszín darab. És bár a mesterséges megvilágítás miatt a gyémántok leginkább príma minőségű bizsu hatását keltik, az alkotás eredeti. Hirst elmondása szerint azért készült, hogy a művész befektesse időközben felgyülemlett pénzét. „Amikor az ember csak termeli és termeli a pénzt, érdemes felhasználni, nem pedig felhalmozni” – magyarázta Hirst, aki végül potom százmillió dollárért adott túl babramunkával megdolgozott „befektetésén”. Jó hír, hogy a különteremben elhelyezett koponyát ingyen meg lehet nézni, de csak június 24-ig. Fotózni az egész kiállítás területén tilos.

Holdraszállás 4D-ben

Az interaktív játékokat kedvelők ne hagyják ki a Science Múzeumot, ahol élvezetes játékok dobják fel a motorizáció korát, az űrkutatást, az emberi test és az orvostudomány fejlődését vagy épp az energiafelhasználást bemutató tárlatot. Ki lehet próbálni, hogyan terjed a hang, milyen az enyhe áramütés, és hogy néz ki az ember hőtérképe. Ki ne gondolt volna életében legalább egyszer arra, milyen érzés lehetett a Holdra lépni? A britek külön mozitermet építettek a színek, szagok és űrhangulat megidézését megkísérlő, holdraszállásról szóló 4D-s filmnek. A kényelmes, masszív műbőrfotelekkel megtöltött helyiségben negyven ember fér el.

Az Apollo-17 legénysége egy perc híján 75 órát töltött a Holdon 1972-ben. A misszióról készült negyedórás rövidfilm idealizált és meglehetősen egyszerű, de az a néhány perc, amikor az asztronauták leszállnak az égitesten és megkezdik több napos sétájukat a végtelen és sivár terepen, felvillan - ahogy a bevezető kisfilmben is elmondták -, hogy valójában milyen félelmetes és nyomasztó feladat volt az ismeretlen terület felkutatása.

A 4D annyival múlja felül a három dimenziós élményt, hogy a mozgalmas pillanatokban – amikor a holdjáró landol, vagy zötykölődik – a kezdettől fogva gyanúsan masszív szék elkezdi rázogatni a benne ülőt, amikor pedig az asztronauták visszatérnek a Földre, vízpermet csap a nézők arcába. Inkább bosszantó, semmint élvezetes, de mivel az egész móka csak 5 fontba kerül, nem is várható sokkal több a produkciótól. Különösen, hogy a múzeumba ingyenes a belépés.

Sörözés az öltönyösökkel

A citybeli hangulatos angol pubok – faburkolattal és patinás, oldschool pulttal - a késő délutáni óráktól zsúfoltak. A napi hajtás után poharazgató és harsányan diskuráló üzletemberek még a bejárat környékét is ellepik: az ablakokba és földre helyezett aktatáskák, esernyők jelzik, hogy megindult az össznépi stresszlevezető sörhadművelet. Ezekbe a pubokba gyakran lehetetlen benyomulni, a pult megközelítése pedig kisebb hadművelettel ér fel. Ha valaki úgy dönt, hogy mindenképpen a tömeghez csapódva szeretné elfogyasztani frissen csapolt italát, érdemes olyan kocsmát választania, ami nem közvetlenül az utcára nyílik, mert így megspórolhatja a járdán lavírozás bosszantó következményét, a kifröccsenő sört. Aki elit korsótársakra és nyüzsgésre vágyik, ugorjon be a banknegyedben található Leadenhall Marketre, közel a Lloyds bankcsoport székházához.

A csarnok helyén a 14. századtól működik piac. A mostani fedett épületegyüttesben, amelyet 1881-ben Horace Jones tervezett, ma friss zöldséget, húst, sajtokat, borkülönlegességeket kínáló üzletek sorakoznak. Igazi turistalátványosság, kora estétől pedig zsúfolásig megtelik a környéken dolgozó brókerekkel, bankárokkal, ügyvédekkel. A csarnok egyébként feltűnik a Harry Potter és a bölcsek köve, és a Doctor Parnassus és a képzelet birodalma című filmben is.

Séta a Tower Bridge tetején

Az olimpia előtt még magasabbra szöktek az árak Londonban: a híres óriáskeréken, a Millenniumra épített London Eye-on közel 19 fontba kerül egy 35 perces kör, de legalább ennek kétszeresét töltjük sorban állva a jegyért, majd a kerék előtt kígyózó sorokban. A fizetős múzeumi belépők ára általában - mint már említettük - 14-15 fonttól kezdődik, és a népszerű turisztikai látványosságoknál - mint a Westmister Abbey, vagy a St. Paul's Cathedral - is lazán legombolnak ennyit a belépésért.

A sovány pénztárcájú, szemfüles turistáknak is van remény - nem kell a rendőröket kicselezve konzolokon felkúszniuk egy hídra, ha felülről is megnéznék a várost -, a Tower közelében fekvő Tower Bridge-be mindössze 8 fontért be lehet jutni, sorbanállás nélkül.

A hídtoronyból lifttel lehet felkúszni a legfelső szintre, ahol a két hídtornyot összekötő fedett folyosóról a Temze-partra és a belvárosra látni. Nem fúj a szél, kisfilmet vetítenek a híd történetéről és szerkezetéről, a másik oldalon pedig - száz méter séta után - a hídemelőt egykor üzemben tartó hidraulikus gépezetet is meg lehet nézni. Merthogy az 1894-ben átadott Tower Bridge-et a zavartalan hajóforgalom érdekében olykor felnyitják: a szárnyakat mozgató szerkezet 1976-ig gőzzel működött. Építése mai áron körülbelül 100 millió fontba került.

A nem létező ház

London Bayswater negyedében, nem messze a Paddington pályaudvartól külvárosi nyugalmat árasztó, szépen karbantartott házsorok húzódnak. A Leinster Gardens 23-24. szám alatti ötemeletes, oszlopokkal díszített épület is illeszkedik a sorba. Első ránézésre semmi extra, a brit polgári miliő tökéletes leképeződése. Az avatatlan szem át is siklik felette, de ha valaki figyelmesen megnézi - vagy ismeri az épület történetét -, szinte azonnal észreveszi, hogy álhomlokzatot lát: az ablakok valójában szürkére festett falrészek, az ajtó pedig ugyan eredeti, de soha nem tántorogtak át rajta lakásavatón elázott vendégek. Hogy mit rejt a titokzatos burkolat?

A fal másik oldalán, két lakóház között méretes lyuk tátong. Akár a nyolckerben is lehetne. Attól eltekintve, hogy itt fut át az egyik metróvonal. Az utcafront felé emelt kétméteres betonfal fölött befotózva sikerült elcsípni a pillanatot, amikor éppen elhúzott egy szerelvény a vájatban. Ahogy arról az urbanlegends.hu írt , az álházat 1868-ban a gőzhajtású mozdonyokkal üzemelő földalatti indulásakor építették, hogy eltakarja a szellőzőként szolgáló rést.

A kilétét titkoló graffitis nyomában

Kalandos kedvű, haladó londonerek biztos nem rettennek vissza egy kis nyomozástól. A brit street art-guru, Banksy jó pár épületen otthagyta kézjegyét. A ma már nagy becsben tartott - helyenként védőplexivel és kamerával őrzött - alkotások egy része megrongálódott, vagy eltűnt, így a megmaradt falrajzok felkutatása igazi vizuális kincskeresés.

Az egyik ép Banksy, a bevásárlókocsis lány London Mayfair negyedében, a Bruton Lane-en található. Nem nehéz kiszúrni, a sarki kocsma ablakába ugyanis kiírták, hogy pár méterrel arrébb a „mester” graffitije látható.

A banksys falon időközben több rajz is megjelent, a „britek gyémánt királynője”, a trónralépésének 60. évfordulóját ünneplő II. Erzsébet fiatalkori arcmása is. Banksy egyébként a mai napig titkolja kilétét, nem halandó felfedni arcát a nyilvánosság előtt, még ha az interneten számtalan megoldást is kínálnak a rejtélyre a rajongók.