Berlinben, Brüsszelben és Amszterdamban is fellép a Quimby
Európai "mini" turnéra indul a Quimby, az első állomás Berlin, ahol a hét végén kétszer is fellép a magyar zenekar.
Az együttes szombaton a messze földön híres Prenzlauer Berg kerületben, a Roadrunner´s Paradise nevű klubban lép fel, vasárnap pedig a Collegium Hungaricum Berlinben (CHB). A német fővárosban működő magyar kulturális intézet kávézójában úgynevezett varázszenélésre várják a rajongókat.
A CHB közleménye szerint a Varázszene-projekt improvizatív, intim, kötetlen hangulatú, a közönség bevonásával szerveződő spontán örömzene. "Tavaly Berlinben annyira jól érezte magát a csapat, és annyira tetszett mindenkinek, hogy idén sem hagyhatjuk ki a varázszenélést" - idézte a CHB a zenekar menedzserét.
A Quimby európai - az együttes honlapján közölt ismertetés szerint "mini" - turnéja május 17-ig tart. A két berlini koncert után 8-án Hamburg következik, 11-én Brüsszelben lépnek fel, majd 12-én Amszterdamban, 14-én Londonban és végül Párizsban.