Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Magyar vészhelyzet: ne legyenek illúzióink, az egészségügy helyzete tragikus. Biztató jeleket keresünk? Az Anamnesis minden optimista gondolatot csírájában fojt el. A sajtópróbán jártunk.
Zenés, abszurd és rettentően humoros: többek között ezt ígérik a magyar egészségügyet műtőasztalra - jelen esetben színpadra - hajító, majd altatás és helyi érzéstelenítés nélkül ízekre szedő Anamnesis készítői. A darabot a Katona József Színház és a Bodó Viktor által életre hívott Szputnyik Hajózás Társaság művészei adják elő. Hogy a még csiszolódó egészségügyi opusz összeáll-e az április 27-ei premierre, nem tudjuk, a sajtó számára meghirdetett próbán ugyanis csak az első részét nyomták le. De első benyomásainkat azért megosztjuk önökkel. Ha már ott voltunk.
Az Anamnesis a készítők szerint sajátos kórelőzmény, kórkép a hazai egészségügyről. A helyzet lesújtó, de ez nem újdonság. Azon sem lepődünk meg, hogy lehet még rosszabb is - mint képzelnénk -, mert a kis magyar valóság akkor az igazi, ha minél fojtóbb, keserűbb, egyszer s mindenkorra ledönt a lábunkról, ellehetetlenítve a túlélést. Ez volt a cél? A rendező, Bodó Viktor szerint nem akartak ítélkezni. Csak bemutatni az összképet, ami főképp az utca emberének tapasztalataiból, élményeiből, beszámolóiból állt össze. (Az írásbeli beszámolóra öszkönző felhívást szputnyikék saját honlapjukon tették közzé ősszel.) Hogy ne legyen egyoldalú a dolog, különböző szakterületeken dolgozó orvosokat is megkérdeztek arról, mit látnak, gondolnak, éreznek.
A háttérmunka nem merült ki ennyiben: a színészek a hiteles alakítás, az igazi kórházi fíling átélése kedvéért „terepgyakorlatra” is vállalkoztak - kórházban, hajléktalaszállón, mentősökkel. Szirtes Ági, Hajduk Károly és Tóth Simon Ferenc például az Országos Mentőszolgálat eset- és rohamkocsijával utazott, Mészáros Béla pedig a Honvéd Kórház Baleseti Ügyeletén nézett körül. Az alkalmilag összeálló társulat tagjai attól sem riadtak vissza, hogy részt vegyenek egy boncoláson.
A nézői tapasztalatokra építő, ezekből létrehozott előadás egyébként nem újdonság. Hálás műfaj, és szinte garancia a sikerre. A legutóbbi emlékezetes egyveleg - szeptemberben - a Gólem Színház antiszemita és „zsidóbérenc” darabja volt, a Lefitymálva. És melőtt még bárki felszisszenne a degradáló jelző miatt, hozzátesszük, hogy a készítők definiálták így „gyermeküket”. A nyersanyagot egy évig gyűjtögették - az emberekkel post-itekre íratták fel, milyen sztereotípiákat társítanak a zsidóság fogalmához - az írásbeli morzsákat végül Vinnai András gyúrta össze. Vinnai nem mellesleg Bodó állandó szerzőtársa, kettejük agyszüleménye a Katonában hét éve futó Ledaráltakeltűntem című darab.
Valami rohad, belül
Bodóra nem jellemző a korrekt, kispolgári látásmód, a műfaji egyhangúság vagy a kliséláz. Az Anamnesis eredménye egy zenés, táncos betétekkel tarkított kreatív egyveleg, amiben a videobejátszás éppúgy szerepet kap, mint a sokkoló hanghatások - gyenge idegzetű és zajokra érzékeny nézőknek nem ajánljunk - vagy a spontánnak tűnő kiszólások. Az egy százalékunkat felajánlhatjuk például a Szputnyik számára is: a számlaszámot elénekelték. Marad egy üres ágy a kórteremben? Sebaj, orvos-kolléga befekszik, mert ha nincs meg az előírt betegszám, jön az intézményi összevonás. Ja, hogy orvos-kolléga rossz páciens, mert ismeri a kórképet? Akkor is meg kell gyógyítani. Aki meg még nem operált, most megteheti. Következmények nélkül. Minden embernek joga van az ellátáshoz, emberi méltóságának megőrzéséhez is. A főorvos meg elutazhat a gyógyszergyártó szponzor, a bűvös „cég” pénzén. Műtétek törölve. A diagnózis?
A képzeletbeli kórlapra nyugodtan rányomhatjuk skarlát betűkkel: fertőző beteg, gyakorlatilag menthetetlen. A likvidálás megkezdődött. Pocsék kórházi ellátás, leharcolt orvosok, mentősök, akik megcsömörlöttek az emberi roncsoktól. A betegek pedig tudják: nem lesz jobb nekik, ha kórházba kerülnek. Tökéletes közöny, fásultság, káosz. Amikor a tragikus már komikus, a nyomor kacagtató, a groteszk felszabadító. A lényeg, hogy hatásos legyen. Mert mindenkinek megvan az elrettentő kórházi sztorija. Pozitív tapasztalatok itt most nem számítanak, nem is számíthatnak. Nincsenek segítőkész nővérek, korrekt orvosok vagy hálás betegek. Az összkép fekete.
És a mi diagnózisunk? A nyelvi leleményeket, frappáns párbeszédeket hiányoltuk. A dinamikus táncos betétek, gyors váltások, a műfaji határok elmosása viszont olyan lendületet ad a darabnak, ami a látványos vizuális elemekkel kombinálva - kivetítőn arcunkba vágott közlekedési baleset, annak minden zajával, a bolondokházára hasonlító kórterem - fenntartja az érdeklődést. Kapkodjuk a fejünket és próbáljuk feldolgozni az ingereket. Más kérdés, hogy a végére megszeretjük-e az előadást. Nekünk nem sikerült. De nem is láttunk mindent. (Bodó Viktorral készült interjúnkat itt olvashatja.)
(Bemutató: április 27. Az Anemnesis a Katona József Színházban látható.)
