Kult MTI 2012. január. 31. 11:34

Koltay Gábor helyett Kiss Csaba lesz a miskolci színházigazgató

Kiss Csaba rendező, drámaíró, dramaturg lesz a Miskolci Nemzeti Színház új ügyvezetője június 1-jétől; erről rendkívüli ülésen döntött a város képviselő-testülete kedden - közölte Dobos Tímea, az önkormányzat szóvivője.

Tájékoztatása szerint az új vezető feladata, hogy országosan is nívós, közönségbarát teátrumot szervezzen a borsodi megyeszékhelyen, azaz hogy "szerethető, polgárbarát, látogatott és elismert színházat működtessen a városban". Kiss Csaba megbízatása öt évre szól. 

A helyi közgyűlés novemberben írt ki pályázatot a Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjára, amelyre Kiss Csaba mellett Koltay Gábor filmrendező pályázott. Korábban Koltay Gábort támogatta a színház dolgozóinak többsége mellett a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság is. 

Dobos Tímea emlékeztetett arra, hogy a döntés előtt több egyeztetést is tartottak a két jelölt személyes részvételével. Az MTI információi szerint az MSZP miskolci frakciója nem vett részt a keddi, zárt ülésen történt döntéshozatalban.

Kiss Csaba egy héttagú csapat élén pályázott. A Jászai Mari-díjas rendező, József Attila-díjas drámaíró pályázatának egyedi eleme, hogy öt állandó rendezőre és két dramaturgra épít, zenei vezetőként pedig Silló Istvánt jelöli meg. Kiss Csaba - bár egyszemélyi felelős vezetője a színháznak - a döntések előkészítésében kiemelt szerepet szán a rendezőket, a zenei vezetőt és a dramaturgokat tömörítő Művészi Tanácsnak. Ez a felállás újdonság a magyar színházak rendszerváltás utáni történetében - közölte a szóvivő. 

Kiss Csaba rendező, drámaíró a társulatnak január közepén tartott bemutatkozásakor azt ígérte: nagyon egyértelműen fog fogalmazni, és megválasztása esetén bármit, amit mond, számon lehet majd kérni tőle. Az akkori szimpátiaszavazáson Koltay Gábor 111:60 arányban nyert, 30-an nem szavaztak, 7 voks pedig érvénytelen volt. Néhány nappal később a szakmai bizottság is Koltay Gábor pályázatát támogatta 5:3 arányban, egy tartózkodás mellett.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.