A Magyar Kommunista Párt (MKP) 1946/47 fordulóján már javában alkalmazta a szalámitaktikát, a legnagyobb kormányzó erő, az 1945-ben eredetileg 57 százalékos többséggel megválasztott Kisgazdapárt (FKGP) feldarabolását. A kommunista befolyás alatt álló, Rajk László vezette Belügyminisztérium a Magyar Közösség állítólagos összeesküvését leplezte le ekkor, s ezzel 1947. január 5-én megkezdődött a nagyüzem a koncepciós perek gyártásában. Februárban pedig a szovjet katonai hatóságok elhurcolták Kovács Bélát, a kisgazdák főtitkárát.

Meg fogják zsarolni a miniszterelnököt is

A Magyar Közösség elleni eljáráshoz kapcsolódva köztársaság-ellenes tevékenységgel gyanúsította meg Rákosi Mátyás 1947 közepén a kisgazda miniszterelnököt, saját kormánybeli felettesét. Az „egyszerű kormánytag” Rákosi az éppen Svájcban tartózkodó Nagy Ferencet telefonon zsarolta meg Budapestről, és bírta rá arra, hogy haza se térjen – ezt Romsics Ignác írja le a Magyarország története a XX. században című művében.

Rajk és Rákosi

A Magyar (Testvéri) Közösség Romsics szerint tulajdonképpen egy baráti társaság volt, amelynek bizalmas tervezgetéseit nagyította fel a Belügyminisztérium Államvédelmi Osztálya (ÁVO) köztársaság-ellenes összeesküvéssé. Mindezeket az információkat a történész szerint „a társaság néhány tagjából és a velük kapcsolatban álló kisgazda képviselőkből veréssel, zsarolással és különböző pszichikai eszközökkel” szerezte meg az ÁVO.  

Pálffy, Péter Gábor, Rajk…

A Rákosi-éra első önálló monografikus feldolgozásában, a pár héttel ezelőtt megjelent A Rákosi-korszak című művében Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója szintén kitér a Magyar Közösség ügyére. Szerinte „1946 decemberében a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztálya – a kommunista Pálffy György vezette ún. Katpol. – tucatnyi személyt vett őrizetbe”. A lefogottakat később átadták a Rajk László belügyminiszter által frissen átszervezett, Péter Gábor irányítása alatt álló ÁVO-nak. Gyarmati szerint elsősorban kisgazda képviselők és pártvezetők ellen próbáltak kicsikarni a letartóztatottakból vallomásokat (fizikai bántalmazással is). 1947 januárjában ezután több kisgazda képviselőt is őrizetbe vett a politikai rendőrség.

A kisgazdák kezdetben engedtek a kommunista propagandagépezet és belügy nyomásának, s néhány képviselő mentelmi jogát felfüggesztette az FKGP-többségű parlament, így aztán Vörös Vincét is elhurcolták a hatóságok. A szovjet nagykövet hiába avatkozott be az ügybe, az FKGP később mégis megmakacsolta magát, és nem adta ki Kovács Béla főtitkárt a hatóságoknak. Ezután hosszas huzavona után végül Kovács belement abba, hogy önként besétáljon az ÁVO központjába kihallgatásra. A magyar kommunisták megígérték, nem fogják letartóztatni. Ám azt nem mondták, hogy a szovjetek sem… A kihallgatás másnapján a Vörös Hadsereg katonai elhárítása elhurcolta, csak 1955-ben térhetett vissza Magyarországra, de itt is csak 1956-ban engedték szabadon Gyarmati szerint. (Még később, a Kádár-rendszer kezdetén parlamenti képviselő lett belőle.)  

Miért kellett Kovács Bélát levadászni?

De nézzük akkor a korabeli forrásokat! Miért kellett Kovács Bélát levadászni, és a kommunisták hogyan csonkították tovább a kisgazdapártot, amelyről először 1946 elején sikerült leválasztaniuk a később párttá alakult Sulyok-frakciót.

Kovács Béla a negyvenes években

MNM Történeti Fényképtára

Az újabb támadásokat a Szabad Nép, a kommunista pártlap folytatta 1946. december 5-én. Az MKP Politikai Bizottsága (PB) a kisgazda miniszterelnök és a FKGP nyilatkozataival foglalkozott, és ezt a határozatot idézte a kommunista pártlap. „A nyilatkozat és a miniszterelnök beszéde fejlődést jelent abban a tekintetben, hogy leszögezi a változást, mely Európában az utóbbi hetek folyamán végbe ment, megállapítja a bekövetkezett balratolódást és azt, hogy e folyamat alól a magyar belpolitika nem vonhatja ki magát” – írta a Szabad Nép. Majd a PB-határozat hozzátette: „Azonban ezt a közeledést a Baloldali Blokk álláspontja felé lerontja az a tény, hogy mind a nyilatkozat, mind a miniszterelnök beszéde hallgatással mellőzi a legdöntőbb politikai kérdést: a Kisgazdapárton belül elhelyezkedett reakciós elemek elleni harcot, amely nélkül a magyar demokrácia gazdasági követelései megvalósíthatatlanok.”

Mindebből az abszurd nyilatkozatból kitűnik, hogy akkoriban egy kisebbségben lévő politikai párt, a Magyar Kommunista Párt (a vele szövetséges, Baloldali Blokkba tömörült pártokra hivatkozva) gyakorlatilag diktálni kezdett az 57 százalékos többséggel megválasztott, de folyamatosan „leszalámizott”, egyre csökkenő befolyású legnagyobb kormánypártnak.

Kovács Béla fellépése

A kommunisták egyre erőszakosabb fellépését Kovács Béla próbálta ellensúlyozni a Kisgazdapárton belül 1946 végén. Ő ugyanis a Tildy Zoltán kisgazda köztársasági elnöktől és személyes barátjától, a kisgazda miniszterelnöktől, Nagy Ferenctől eltérően „akár a kommunistákkal való kenyértörésig is elment volna” Romsics Ignác fejtegetése szerint. Kovács arra hivatkozott, hogy a kommunistákkal csak „17 százalékban” kellene osztozni a hatalomban és felelősségben. (17 százalékot kaptak mindössze a kommunisták a '45-ös választásokon.)

Nem véletlenül hördült fel a Szabad Nép sem 1946. december 7-én, amikor Kovács Bélát idézte: „a Kisgazdapárt főtitkára előadást tartott a Magyar-Amerikai Társaságban. Hosszú kertelés után kiböki, hogy a parasztság ’odakényszerülhet, hogy frontot kell nyitnia a szocializmus türelmetlen úttörőivel szemben is’. (…) Mi ez? Megirigyelte talán Nagyatádi dicsőségét és a magyar parasztságot ismét a munkásellenes reakció eszközévé szeretné változtatni? (…) A közvéleménynek tudnia kell végre, hogy a Kisgazdapárt a munkás- és szocialistaellenes arcvonalon, vagy a reakció ellen óhajtja-e felvenni a harcot!”

Megalkuvókra volt szükség

Vagyis a Szabad Nép Nagyatádi Szabó Istvánhoz, a Horthy-rendszerrel a balodal szemében megalkuvónak bélyegzett kisgazda politikushoz hasonlította Kovács Bélát. Megalkuvókra persze szüksége volt 1946-ban a kommunistáknak is, ezért sürgette a kisgazdák leszalámizását, a „reakció elleni harc” folytatását, és így az FKGP-be beépített embereik térnyerését az MKP.

Egy elmaradt per iratai - a célpont Pfeiffer Zoltán lett volna

Rákosi Mátyás ezt ki is mondta 1946. december 12-én a Szabad Népben közölt, előző nap elhangzott rádióbeszédében: „A Kisgazdapárt nem gyengül, ha megszabadul a szakadatlan válságokat okozó reakciós szárnytól, hanem erősödik. Vele erősödik a magyar demokrácia is."  "A válságnak csak egy megoldása lehet" – jelentette ki Rákosi, hozzátéve: "Közös erővel kiküszöbölni a reakciót – a Kisgazdapártba beszivárgottakat elsősorban – a kormányzás minden ágából, nemcsak a parlamentből, a községi képviselőtestületekből és a pártszervezetekből, de a sajtóból és a politikai élet minden teréről is.”

Pfeiffer és a később agyonvert miniszter

Mindennek hamarosan meg is lett a hatása: a Szabad Nép, 1946. december 21-ei cikkében már a kisgazda Pfeiffer Zoltán bukásáról ír. Az „igazságügyi államtitkár lemondásával teljesült a dolgozó népnek az a követelése, hogy távozzék ebből a fontos pozícióból az az ember, aki ténykedésével, jelenlétével, megnyilatkozásaival a nép ellenségeit: a feketézőket és harácsolókat bátorította” – írta a kommunista pártlap. „Remélhető, hogy ezt a fontos pozíciót a nép ügyeivel jobban együttérző olyan személlyel töltik majd be, aki együtt tud működni Ries igazságügyminiszterrel nemcsak a gazdasági és politikai élet kártevőinek erélyes megrendszabályozásában, hanem abban is, hogy bíráskodásunk – amely, sajnos, egy részében még viseli a Horthy-rendszer osztálybíráskodásának szellemét, - gyökerében is demokratikusan átalakuljon” – írta a pártlap.

Pfeiffer és családja Amerikába érkezik

AP

Hogy a "demokratikus" átalakulás mit jelent, azt Pfeiffer szociáldemokrata felettese, Ries István akkor tudja meg igazán, amikor 1950-ben igazságügyi miniszterként letartóztatják, majd halálra verik Vácon, az ÁVH börtönében. Halálának éve is ugyanez: 1950 - a Rákosi-kor „delelője”. Pfeiffer ekkor már túl lesz egy pártalapításon, pártja parlamenti mandátumainak 1947-es elvételén, és 1950-ben már nyugati emigrációban tengeti napjait.

1946 szilvesztere: Münnich köröztetni kezd egy vezérezredest

De térjünk vissza 1946-ba, méghozzá szilveszter napjára! Ekkor jelenik meg Münnich Ferenc kommunista rendőr altábornagy, a Magyar Államrendőrség budapesti főkapitányának körözvénye Dálnoki Veress Lajos nyugalmazott vezérezredes ellen, aki a demokratikus államrend és a köztársaság védelméről törvénybe „ütköző bűntett elkövetésével alaposan gyanúsított”, illetve „mert az őrizetbevételi utasítás végrehajtása előtt, arról tudomást szerezvén, megszökött”. (Dálnoki Veress Lajos Horthy tábornoka volt, a nyilas uralom idején letartóztatták, 1945-ben szökött meg Sopronkőhidáról.)

A hír nyomán, és főleg másnap, 1947. január elsején már sejthető volt, hogy valami félelmetes dolog készül. Rákosi Mátyás újévi nyilatkozatában szintén furcsa kijelentést tett a Szabad Nép szerint: „készen állnak a volt csendőrtisztek, nyugatosok, fasiszták tíz és tízezrei, akik ma még inkább csak a földalatt nyüzsögnek, de csak a megfelelő pillanatot, a békekötést a Szovjet Hadsereg kivonulását várják, hogy szükség esetén fegyveres vagy terrorisztikus fellépéssel is megindíthassák a harcot demokráciánk ellen.”  

Honnan tudta Rákosi?

Rákosi már tudott valamit előre… Hogyne tudta volna, hiszen az ő megrendelésére dolgoztak ekkor már az ÁVO, illetve más belügyi hatóságok emberei. A kisgazdákat 1945 óta lehallgatták, megfigyelték, mégsem tudtak ellenük bizonyítékot szerezni Gyarmati György történész szerint. Ezért kellett koholt vádat fabrikálni, és erre volt jó a január 5-én a Szabad Nép címoldalán közölt hatalmas vádiratszerű cikk: „Az államvédelmi szervek az utolsó hetekben veszedelmes széles kiterjedésű köztársaságellenes összeesküvést lepleztek le.” „A hatalom erőszakos átvételét készítették elő s céljuk elérését katonai fegyveres felkelés kirobbantásával akarták biztosítani. A fegyveres felkelés időpontját a békeszerződés aláírásának, illetőleg a Szovjet Hadsereg kivonulásának időpontjában határozták meg” – írta a pártlap.

Visszaköszön tehát az újévi Rákosi-közlés, vagyis a kommunista pártvezér szinte szó szerint idézte a belügyi közleményt – négy nappal korábban! A Szabad Nép január 5-ei cikke szerint „Az összeesküvés szervezését a 'Hetes Bizottság' intézte. A Hetes Bizottság tagjai közül hat őrizetben van.” „Valamennyi letartóztatottnak reakciós, fasiszta múltja van” a pártlap szerint, s egy kivétellel az úgynevezett „Magyar Közösség” nevű titkos szervezetnek voltak a tagjai. Ennek „katonai vonala” a koholt vád szerint az „ellenkormány” fegyveres támogatására készült.

Létrehozták a Szabad Nép szerint az összeesküvők mindeközben „a földalatti fegyveres erők megszervezésére” az úgynevezett „Földalatti Fővezérséget” is. Ennek a fővezérségnek lett volna állítólag parancsnoka a korábban már említett Dálnoki Veress Lajos, akit azonban hiába próbáltak ekkor még letartóztatni, mert megszökött. Később azonban, 1947 tavaszán elítélték az úgynevezett Magyar Közösség perében. Előbb halálos ítéletet szabtak ki rá, később ezt enyhítették, végül 1956-ban szabadult, nyugati emigrációban halt meg.

A demokratikus kísérlet bukása

A Magyar Közösség pere messzire vezetett: az ezzel párhuzamosan zajló politikai folyamatok 1947 folyamán megpecsételték a kisgazda párt és a törékenynek bizonyuló demokratikus kísérlet sorsát is, hamarosan beköszöntött a totális kommunista diktatúra, a magyar sztálinizmus időszaka. Ezt a radikális váltást a kommunisták "A fordulat évének" nevezték, amiről ma már jól tudjuk, szovjet nyomásra, szinte egyidejűleg ment végbe Csehszlovákiában, Romániában vagy Bulgáriában és Lengyelországban. Egy évvel később, 1948-as könyvében, hasonló című beszédgyűjteményének előszavában maga Rákosi Mátyás így fogalmazott: "Hogy a cím, 'A fordulat éve' nem túlzás, annak alátámasztására legyen szabad rámutatnom, hogy a kötet első beszámolója még a Kisgazdapártban megbúvó összeesküvőkkel foglalkozik, az utolsó pedig az a beszéd, mellyel az egyesülést elhatározó 36. szociáldemokrata kongresszust üdvözöltem." 

Mindez azt jelentette, hogy a két nagy történelmi hagyományokkal rendelkező pártot a kommunisták gyakorlatilag bő egy év alatt felszámolták: mind az FKGP, mind pedig az MSZDP letűnt az önálló politikai erők színpadáról: a kisgazdákat "leszalámizták", a szocdemeket pedig 1948-ra a kommunista irányítású MDP-be, a Magyar Dolgozók Pártjába olvasztották be, megalapozva ezzel a kiépülő egypártrendszert.