Kult hvg.hu 2011. november. 30. 14:46

Bono „frászt kap” Alicia Keys-től

Bono meglepő kijelentést tett egy kolléganőjére: a U2 énekese azt találta mondani, hogy beparázik Alicia Keys-től.

Bono korántsem sértésnek szánta szavait, sőt, ezzel akarta kifejezni, hogy mennyire lenyűgözte őt az énekesnő együttműködésük során. Állítása szerint Keys olyan energikus, mint egy oroszlán, és már 2001-es első találkozásuk során is megremegett a lába, mikor megismerte. Pedig Keys akkoriban még karrierje legelején volt, igaz, hogy a 2001-ben megjelent Songs in a Minor és Fallin című dalaival öt Grammy-díjat zsebelt be.

Bononak remeg a lába Alicia Keys-től
AP

A fura dicséret Bonótól azért járt, mert akár ő, Alicia is elkötelezte magát a jótékonykodás mellett. A most 30 éves énekesnő 2003-ban társalapítója volt egy afrikai és indiai AIDS betegeket segítő szervezetnek. Keys egy, az Afrikában kialakult AIDS helyzetről szóló dokumentum-filmben is szerepel, melynek címe Keep a Child Alive with Alicia Keys. A filmet a tervek szerint december elsején, az AIDS világnapján vetítik az amerikai televíziók – írja a Spiegel Online.

Keys reméli, hogy a film mindazokhoz eljut, akik segíteni szeretnének, de nem tudnak elmenni Afrikába. „Az, hogy ha valaki soha nem járt ott, nem azt jelenti, hogy ne lehetne tisztában az ottani helyzettel” – mondta az énekesnő.

Alicia Keys
AP

Bono szerint Keys rengeteg emberre hatással lehet. „Mindenkinek van szíve, de a nagy tettekhez észre is szükség van” – mondta a U2 frontembere, aki szintén híres társadalmi elkötelezettségéről és jótékonykodó természetéről, aki maga is rengeteget tesz, hogy felhívja a figyelmet a harmadik világ problémáira.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.