Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A hétvégén a Holland Dizájn Napok keretében Marije Vogelzang és tíz roma asszony különleges, sokakat megható élményben részesítette a közönséget az A38 hajón.
Egy holland találta ki, és úgy sejtjük, hogy egy magyarnak ilyen eszébe sem jutna. Legalábbis eddig még ilyesmire nálunk nem volt példa. Marije Vogelzang étkezési dizájner is így sejti, aki a Holland Dizájn Napok rendezvénysorozatára érkezett Magyarországra, hogy egy különleges performansz segítségével szembesítse a magyarokat előítéleteikkel, és megpróbálja leépíteni azokat. Vogelzangnak azt adta feladatul a Holland Nagykövetség, hogy kapcsolja össze az étkezés rituáléját a magyarországi romakérdéssel. A fiatal holland arra jutott, hogy az evést mint közösségi élményt új dimenzióba helyezi, és egy olyan helyzetet teremt, amelyben a néző, hiába kerül a történés középpontjában, mégis passzív, befogadó kénytelen maradni.
A koncepciója az etetés lett, egy olyan cselekedet, melyet normális körülmények között leginkább a csecsemők vagy a magatehetetlen, idős emberek tapasztalnak meg. Az Eat Love Budapest címmel meghirdetett előadás keretében a hétvégén három napon keresztül több mint 500 magyar élhette át, hogy milyen, ha egy cigány adja szájába az ételt. Az idegenkedés érzése párosult a kíváncsisággal: mi az, hogy valaki etet? Felnőtt emberek vagyunk, addig "ütöttek-vágtak" minket a szüleink és az óvónénik, míg megtanultunk késsel-villával enni, egyedül, önállóan, lehetőleg maszatolás, morzsázás nélkül. Miért okozna az bármi pluszt, ha valaki szánkba rakja a falatokat? Ilyen gondolatok gyötörték azokat - minket, akik részt vettek performanszon, ódzkodva egy helyzettől, mely szinte biztos, hogy betör majd az intimszférába.
A hvg.hu tudósítója is megtapasztalta a bizonytalan érzést. Mit kapunk enni? Elutasíthatjuk, ha nem fogunkra való? És ha vegetáriánusok vagyunk? Mi lesz, ha szánkba tömnek egy csirkecombot? És egyáltalán jól lakhatunk? Ezer forintos belépőt kellett fizetniük azoknak, akik nyitottnak gondolták magukat az első hallásra furcsa élményre, melyről csak annyi felvilágosítást kaptak: engedjék át magukat az etetőjüknek, és hallgassák meg a történetüket.
Mindegyik roma asszony, akinek az arcát nem láthatta az "etetett", egy fehér lepellel fedett doboz mögül nyújtotta a főztjét, miközben életéről, családjáról, élményeiről mesélt. A résztvevő bent ült, egy kis kivilágított térben, ahol az asszony néhány személyes tárgya díszítette a textilfalakat. Az intim helyzet a takarás által vált elviselhetővé, kellemessé, sőt sokaknak könnyfakasztóan meghatóvá.
Vogelzang azt akarta elérni, hogy meghallgassuk, hogyan él egy cigány, aki lehet bárki. Egy a sok közül. A másik cél, hogy az inkognitó-etetés által váljon kiszolgáltatottá a befogadó. A lehető legjobb értelemben. A szervezőket megkérdezve csak egy résztvevő volt, aki rossz néven vette és elutasította az ételt és nem volt ínyére a szociokulináris élmény. A többiek mind elfogadták.
