Elhunyt Lucian Freud brit festőművész, aki sajátosan valósághű ábrázolási technikájával mintegy fél évszázadon át a világ művészetének egyik megkerülhetetlen figurája volt.
Lucien Freudot szerda este 88 éves korában érte a halál londoni otthonában.
A képei rendkívül magas árakon kelnek el a legnagyobb aukciósházak árverésein; egy túlsúlyos, meztelen alvó nőt ábrázoló alkotása 2008 májusában a Christie's New York-i aukcióján 33,6 millió dollárért (6,3 milliárd forint) talált gazdára. Élő művész festményét még soha nem adták el ennél magasabb összegért.
"Kétségtelenül a 20-21. század egyik legfontosabb festőművésze volt. Kitartott elvont megközelítése mellett, még akkor is, amikor ez rendkívül népszerűtlen stílusnak számított" - idézte fel Brett Gorvy, a Christie's művészeti szekciójának helyettes vezetője.
Lucian Freud, aki Sigmund Freudnak, a modern pszichoanalízis megteremtőjének volt az unokája, 1922. december 22-én született Berlinben zsidó szülők gyermekeként. Adolf Hitler hatalomra jutása után, 1933-ban a család elmenekült Németországból Nagy-Britanniába, ahol 1939-ben kaptak állampolgárságot.
Freud több művészeti iskolában, köztük a londoni Central School of Artban és a Londoni Egyetem képzőművészeti iskolájában, a Goldsmiths College-ben tanult. Első komoly munkáját 1943-ban kapta Nicholas Moore verseskötetének illusztrálására. Az ötvenes években kezdett portrékat festeni, képeinek fő témája a meztelenség. Kétszer nősült és számos gyermeke volt, ám a rossznyelvek szerint barátnőitől még több tucat gyermeke született.
Képeit életének szereplőiről alkotta: barátokról, családtagokról, festőtársakról, közéleti személyiségekről. A hetvenes években több ezer órát töltött édesanyja lefestésével, egy teljes sorozatot készített róla. Leghíresebb modellje azonban Kate Moss volt, 2002-ban festett aktképet róla, amikor a világhírű modell terhes lett.
1954-ben az ő alkotása képviselte Nagy-Britanniát a velencei képzőművészeti biennálén. Érdemeiért megkapta az Order of Merit kitüntetést, amelyet a királynő adományoz azoknak, akik kiemelkedőt alkottak a művészetek vagy a tudományok területén. "Aktjainak életereje, csendéleteinek intenzitása, a családtagjairól, barátaitól készült portrék garantálják Lucian Freud egyedülálló helyét a késő 20. század művészetének panteonjában. Korai festményei újradefiniálták a brit képzőművészetet, késői munkái kiállják az összehasonlítást bármely korszak nagy figuratív festőivel" - szögezte le Nicholas Serota, a londoni Tate galéria igazgatója.