2011. július. 10. 14:33 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 10. 14:30 Kult

Megnyílt Debrecenben a XXI. Országos Nyári Tárlat

Megnyílt Debrecenben a huszonegyedik országos nyári tárlat vasárnap, a Kölcsey Központ kiállítótermeiben 193 művész 246 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők augusztus 12-ig.

Somogyi Béla, a város kulturális alpolgármestere szerint az országos tárlattal "helybe jön a kultúra", az ország kulturális értékeit mutathatják meg a debrecenieknek. Utalt arra, hogy Debrecen most a számok bűvöletében él: 650 éve lett város a település, 450 éves az Alföldi Nyomda, az ország egyetlen folyamatosan, ugyanazon a helyen működő nyomdászata, 130 éve született Medgyessy Ferenc szobrászművész, 125 éve Tóth Árpád költő - mindketten a város jeles alakjai -, 50 éves a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny, és ezen a nyáron rendezte meg a város a 18. katonazenekari fesztivált, illetve most a 21. országos nyári tárlatot.

Ezek az évfordulók mind alapgondolatokat szolgáltattak az idei kiállításra készülő művekhez - jegyezte meg  Cs. Tóth János, a kiállítást rendező Főnix rendezvényszervező igazgatója.

Krízisben élünk, ezért kiemelten fontos minden művészeti esemény - emelte ki Cserép László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közművelődési főosztályának vezetője. A kiállítás népes közönségének azt kívánta, hogy a műalkotások szólítsák meg őket.  

Az országos tárlatra zsűri válogatta az alkotásokat, Gerber Pál Munkácsy-díjas festőművész, a testület egyik tagja tagja köszöntőjében a komoly múlttal rendelkező esemény kapcsán felvetette a kérdést: merre tovább?Megítélése szerint a begyűjtés helye miatt csorbul az arányosság, így többnyire debreceni és budapesti, valamint a két nagyváros környékéről érkező alkotók munkái láthatók a tárlaton, viszont nincsenek jelen szegediek, pécsiek, szombathelyiek.

Gerber Pál szerint az országos tárlatnak az lenne a jelentősége, hogy legyenek olyan fórumok, ahol a legkülönbözőbb korú, felfogású, szemléletű, formavilágú alkotók meg tudnak jelenni.

A kiállítás megnyitójának a végén átadták a XXI. Országos Nyári Tárlat díjait: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Fődíját Pistyur Imre szobrászművész kapta. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium díját Szikora Tamás festőművész, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának díját Z. Erdei Anna grafikusművész, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. különdíját Fátyol Zoltán festőművész, A Főnix díját Szalay Pál képzőművész, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat díját Lous Stuijfzand szobrászművész kapta.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.