Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Magyar vonatkozású műtárgyak tömeges felbukkanása a nagy külföldi aukciósházakban elenyésző kivételtől eltekintve a legritkább esetben fordul csak elő. E ritka kivételek egyike volt a Christie’s május 17-i arany- és ezüstaukciója New Yorkban: mintegy 30 olyan tétel indult egy csoportban (egymást követően, tehát nem egy tételben), amely már a címében is jelezte a magyar eredetet. A Műértő cikke.
A Christie’s aukcióján a tárgyak mindegyike antik ezüst volt, általában erdélyi műhelyek munkái. A leírásokból kiderült, hogy egyetlen New York-i magángyűjteményből adták be őket, és többségük szerepel Mravik László Sacco di Budapest című, a II. világháború alatt és után elhurcolt, eltűnt műgyűjtemények sorsát kutató, az érintett műtárgyakat a fennmaradt lajstromok alapján a lehető legalaposabban listázó kötetében. E szerint ezeket az értékes ötvöstárgyakat valamikor a Herzog-gyűjtemény őrizte. Az 1998-ban elkészült, de bolti forgalomba nem került könyv összesen 113 ötvöstárgyat sorol fel a kollekcióból, jórészt az arról fennmaradt, viszonylag alapos lista alapján. Mivel pedig több darab is szerepelt különböző kiállításokon az Iparművészeti Múzeumban, ezekről részletesebb ismertetés és fotó állt a kutató rendelkezésére.
Túl azon, hogy mindig öröm egy elveszettnek hitt és valóban értékes ötvösremekeket tartalmazó anyag felbukkanása, a kérdés persze az: vajon mi történt 1945 és 2011 között. Mravik László kutatásai szerint a Herzog-gyűjteményt az örökösök (András, István és Erzsébet) anyjuk 1940-ben bekövetkezett halála után felosztották egymás között, a kollekció egyes részeinek sorsát azonban csak részben tudták irányítani. Az András által banki letétbe helyezett képekről és műtárgyakról tudható, hogy jelenleg Oroszországban találhatók. A gyűjtemény egy másik részét a Zsidó kormánybiztosság zárolta, az anyagot elindították nyugat felé, majd visszajött Budapestre - a műtárgyak az Iparművészeti Múzeumba kerültek, a ládákat ott felbontották, további sorsuk ismeretlen.
Ugyancsak az Iparművészeti Múzeumba próbált menteni bútorokat és ezüsttárgyakat Kőszeghy Elemér, aki művelődéstörténészként, az ötvösjegyek kutatójaként jól ismerte Herzogék anyagát, de sajnos erről a műtárgyegyüttesről sem maradt fenn lista. Tudni lehet viszont, hogy rokonok, barátok jóvoltából a világháborút követő években jutottak ki az országból - kiviteli engedély nélkül - műtárgyak, méghozzá New Yorkba, ahol Erzsébet és népes családja élt. Több mint valószínű, hogy a most felbukkant közel 30 tétel ennek a szállítmánynak lehetett része.
A Sacco di Budapest listája tehát számszerűen több tárgyat közöl, ugyanakkor a Christie’s katalógusa (vagyis a New York-i gyűjtemény) számos új adattal pontosítja ezt a lajstromot: szinte minden tárgy mérete eltér, ha csak fél-egy centiméterrel is az 1934-ben készült Herzog-leltárhoz képest, vagy éppen most ismerhetjük meg a méretét, hiszen ez az adat a Herzog-listán nem szerepelt. Akad két tétel, amelyik a listán nem, de az Iparművészeti Múzeum 1927-es ezüstkiállításán a Herzog-vitrinről készült fotón megtalálható.
A Christie’s nem elégedett meg a Sacco di Budapest adataival. Több helyen módosította, pontosította, illetve azonosította az ötvösjegyeket, valamint analógiát keresett a budapesti Iparművészeti Múzeum és a Nemzeti Múzeum gyűjteményében, és felhasználta Kolba Judit kutatásait, akinek a Salgo-gyűjtemény antik ezüsttárgyairól 1997-ben jelent meg könyve. Az egyes tételekhez kapcsolódó kiállítási alkalmak és reprodukciók listája nem változott a Mravik-féle publikációhoz képest: a felsorolásban többnyire az 1884-es ötvösmű-, az 1927-es ezüst- és az 1931-es Erdély régi művészeti emlékei tárlat, illetve Kőszeghy Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1967-ig című kötete szerepel. A katalógus rövid összefoglalót közöl a XVI--XVII. századi Magyarország (pontosabban a három országrész) viszonyairól, a fémművesség erdélyi központjairól (Brassó, Nagyszeben, Kolozsvár), és helyenként említést tesz arról is, hogy az adott ékszer vagy edény milyen célokat szolgált.
Az egyébként rendkívül sikeres árverésen - az eladási arány 91 százalékos volt, az összesített leütési ár meghaladta a 6 millió dollárt - minden magyar vonatkozású tétel vevőre talált. Az árak alakulása azonban meglephette a becsértékeket kialakító szakértőket: az általában 3-5 ezer dollárra becsült ékszerek árai szöktek fel a legmagasabbra, 50-60 ezer dollár körüli értékekre. Egy 1675-ös, zománccal, ékkövekkel és gyöngyökkel díszített mellboglár (Nagyszeben, ifjabb Johannes Süssmilch) a becsérték csaknem hússzorosáért, 62 ezer dollárért kelt el. Ha nem is biztosan magyar műhely készítette (a leírás szerint európai), de ebben a gyűjteményben maradt fenn egy XVII. századi, ékköves, zománcos függő, amely Szent Györgyöt és a sárkányt ábrázolja; a katalógus szerint ez (vagy ehhez hasonló) látható Thököly Katalin (Esterházy Ferenc felesége) portréján a Nemzeti Múzeum gyűjteményében. Még ez a magyarországi reneszánsz és barokk ékszerek többségéhez hasonlóan jelzetlen darab is 56 ezer dollárba került. Egy viszonylag „friss”, XIX. századi és ugyancsak jelzetlen pelikános függő az Esterházy-gyűjtemény darabjaként Pulszky Károlynak és Radisics Jenőnek a magyar történeti ötvösmű-kiállításhoz készített kétkötetes munkájában (1888), most 50 ezer dollár volt az ára.
A Herzog-anyag legdrágább tétele három különböző méretű, de azonos díszítésű aranyozott ezüst gyapjas pohár lett. A rájuk vésett VI, XIII illetve XVI szám egy sorozat darabjait sejteti, már csak az arányaik miatt is. Mindegyik vésett díszítésében helyet kapott a koszorúval keretezett Apor-címer és az Apor István 1694 felirat. A Christie’s szakértői szerint a tárgyak a XVII. század közepén készülhettek, a névfelirat pedig későbbi. Mindenesetre mind a Magyar Nemzeti Múzeum, mind a budapesti Iparművészeti Múzeum őriz hasonló, erdélyi készítésű, XVII. századi poharakat. Egy hasonló, 1627-es keltezésű példány 30 ezer euróért kelt el Yves Saint Laurent és Pierre Bergé gyűjteményének aukcióján (Műértő, 2009. április), az itt kínált három pedig együtt 68 500 dollárért cserélt gazdát. Az NK jelzésű, XVII. századi nagyszebeni Nautilus-serleg talprészének analógiája megtalálható a brassói Georgius I. May aranyozott ezüstserlegén, amely egykor a Salgo-gyűjtemény részét képezte, jelenleg pedig a Metropolitan Museumban található. Az aukcionált serlegnek a különleges anyag használatán kívül az az érdekessége, hogy díszítése Jónást ábrázolja a cethallal. Ez a tárgy kivételesen becsértékén, 50 ezer dollárért került új tulajdonosához.
A brassói Michael Schelling által 1640-ben készített fedeles kupa 40 ezer dollárba került. Egy aranyozott ezüst fedeles serleg, ha vásárlójának csak 5 ezret ért is, nekünk különösen érdekes: a rajta található címer alapján a Bethlen családhoz köthető, mégpedig az ismeretlen mester által bele is vésett VB-hez, vagyis Bethlen Bálinthoz (Valentin). Két nagyszebeni mester keze nyomát is őrzi az egyik díszes fedeles serleg: az edényt Johannes Schelker készítette 1640 körül, a fedelét pedig Johannes Christophorus Schwartz 1700 körül. Az 1907-es „amateur gyűjtők” kiállításon még a Radvánszky-gyűjtemény darabjaként láthatta a közönség, Herzog Mór az Ernst Múzeum árverésén vásárolta meg 1929-ben. Ára most 6 ezer dollár lett.
A vásárlók kilétéről természetesen nincs tudomásunk. A Christie’snek az aukcióval kapcsolatban kiadott sajtóközleménye szerint a legdrágább tételeket kereskedők szerezték meg. Az eseményen végig jelentékeny volt az érdeklődés Ázsiából, az ezüstaukciók történetében pedig most először fordult elő, hogy többen és nagyobb értékben vásároltak Keletről, mint Angliából. Ha valaki ezek után váratlan helyeken fut össze erdélyi ötvösművekkel, ne csodálkozzon.
G. E.
