Forradalmár, hippi, kéjelgő és mazochista. Jézust a filmtörténetben a kanonikus ábrázolástól eltérően is megjelenítették a merészebb rendezők. Gelencsér Gábor filmtörténész segítségével összegyűjtöttünk néhány provokatív példát, miközben arra kerestük a választ, hogy elválasztható-e az esztétikai és a vallási érték a bibliai témájú mozikban.
Négy hónap felfüggesztett börtönbüntetés, ennyit szabtak Pier Paolo Pasolinire A túró (La ricotta) című rövidfilm vallásgyalázó tartalma miatt 1963-ban Olaszországban. A filmtörténet egyik vitatott, vallási témájú alkotásában az olasz rendező egy bibliai film forgatását mutatja be a Róma közeli dombokon. A cselekmény az állandóan éhes statiszta “kálváriáját” követi, aki a keresztrefeszítés jelenetének felvétele előtt végre ennivalóhoz jut és megtömi magát túróval. A stáb tagjainak gúnyolódása közepette húzzák fel a keresztre, hogy meglegyen a végkép. Stracci, a latort játszó mellékszereplő mégsem tudja elmondani egymondatos szövegét, mert a teste felmondja a szolgálatot a magasban.
Csak az mély, ami húsba vág?
Pasolini több vallási témájú filmet is vászonra vitt, a már említett alkotásban azonban nem Krisztust helyezte a középpontba. Az olaszok mégis felháborodtak a szenvedéstörténet profánnak titulált ábrázolásán, a filmbéli forgatás résztvevői ugyanis félreérthetetlenül az olasz népet szimbolizálták: Pasolini értelmezésében nemtörődöm, erkölcstelen, testi örömöktől megszállott csőcselékként. Amikor például Straccit a földön ráerősítik a gerendákra, a Mária Magdolnát játszó női statiszta a stábtagok unszolására és némi borravaló fejében sztriptíztáncba kezd, és a hatvanas években divatos csacsacsa ritmusára válik meg ruháitól. A látványtól Stracci, akit még megkötözve is etetnek-itatnak társai, megvonaglik és “elalél”.
Gelencsér Gábor filmtörténész az 1964-es Máte evangéliuma című Pasolini-film tekintetében vitatja a rendezőt ateistának beállító kritikusok véleményét. Pasolinit a vallásos mozi egyik legkiemelkedőbb alakjaként említi, és az utókor is így emlékszik az 1975-ben elhunyt olasz művészre. “A filmeseknek két kihívással kell megküzdeniük a Jézust ábrázoló alkotásokban, hisz egyszerre esnek teológiai és esztétikai értékelés alá” - fejti ki Gelencsér. A filmezés alig százéves történetében mégis többszáz alkotás született e kényes témában. “A bárgyú, képeskönyvszerű mozik ugyanúgy fellelhetők a bibliai filmográfiában, mint a szükségtelenül naturalisztikus, szenzációhajhász ábrázolások” - teszi hozzá.
Az emberi Jézus
Scorsese Jézus utolsó megkísértése és Russel Ördögök című filmje ugyancsak nagy port kavart a keresztény vallásúak körében, mindkettő Jézus emberi tulajdonságait mutatja be. Russel filmjében például Jézus egy apáca víziójában lejön a keresztről és csókolózik Máriával, aki letérdel és a vérző sebeit nyalogatja.
“Sokszor felmerülő téma a testiség és a szexualitás Jézussal kapcsolatban” - taglalja Gelencsér. A két, fent említett rendező ezt anekdotikus történetekbe ágyazza és provokálja a nézőt. És bár az egyház, vagy egyéb szigorú keresztény szervezetek szívesen betiltanák vagy legalábbis cenzúráznák ezeket az alkotásokat, a filmtörténeti értéküket elvitatni nem lehet. " A film lehetőségei sokkal tágabbak. Mint minden művészeti ág, a mozgókép is reprodukálja a valóságot, ám sokkal direktebben. S ez különösen a vallásos témák esetében jóval zavarbaejtőbb" - fogalmaz Gelencsér.
A kamera előtt megtestesülő Jézusoknak ezért lehet nagyobb hatásuk a nézőkre, mint az ikonokról ránk tekintő Krisztusoknak. “A két dimenziós ábrázolás nem képes olyan hatásokat kelteni, mint a film, ezért a színészektől is jóval többet követel, mint szimpla ájtatatoskodást” - véli Gelencsér. A kisugárzás, az átlényegülés és a szuggesztió elengedhetetlen ahhoz, hogy a jézusi figura lényege átjöjjön. “Nem elég a jámborság, sőt, a Máté evangéliumában Pasolini épp Jézus forradalmár arcát mutatta meg” - mondja a filmtörténész.