Az ősrendezvényeket csak szimpla Lakástrendként hirdették meg, most visszatértünk az eredethez. (A legutóbbi Lakástrend és design kiállítást március 4-7-ig rendezték meg a Műcsarnokban.) Ajánlok egy egyezséget az olvasónak: ne erőltessük most, hogy a nagy kiállítók standjait böngészve próbáljuk fölfedezni az értékeket, leltározva, hogy ki jelent meg idén, ki nem, és hogy ez ugyan mit jelenthet. Mindez semmit sem jelent: nincs tétje az ittlétnek, és ez meg is látszik a rendezvényen. Ebben a recessziós borongásban a nagy kiállítók vélhetően szívességet tesznek azzal, hogy kifáradnak a Műcsarnokba, és nem veszik jó néven, ha holmi koncepciókkal zaklatja őket a házigazda. Szakítva egy pár éves hagyománnyal, most nem is hirdettek meg „négy meghatározó stílust”, ami nem baj. Ezek a stílusok sohasem határoztak meg semmit; kétséges, hogy őket meghatározta-e valaki - sohasem különböztek egymástól. Jobban ettől még nem jártunk, mert most valami még zavarosabb történetet kaptunk.

A rendezvény idei alcíme ez volt: Otthon, harmóniában a természettel. Naivabb bloggerek ezt valamiért úgy értelmezték, hogy az idei Lakástrend a környezettudatosságról szól. És ennyi erővel akár mindjárt a világbékéről - tehetjük hozzá, hiszen hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy a fizetőképes kiállítók potenciális célközönsége a csőcseréről és az implantátumokról többet tud, mint az ökológiai lábnyom mibenlétéről. A kiállítási arculat alul is múlta az évtizedes nívót: a harmonikus környezetet csak egy kertészeti vállalkozás reklámfelületei képviselték. Eleve gyanús, ha egy növényekkel kereskedő cég nevében az art szócska szerepel; a művészet ki is merült abban, hogy kertecskéket helyeztek függőlegesen a falra itt-ott a termekben. Ezzel a környezet- és a harmóniatéma központilag ki is lett pipálva, néhány lojálisabb kiállító azért kirakott néhány fikuszt a standjára.

Nem látni tisztán, hogy a Lakástrend miből finanszírozta magát idén. Az autómárkák rég kiszálltak a szponzorálásból, az utóbbi két évben csak a Műcsarnok melletti 70 négyzetmétert sikerült kiadni valamilyen kereskedőcégnek. Idén egy-egy rendészeti sátor álldogált a Műcsarnok bejárata mellett kétoldalt, fel is csillant a szemünk a gondolatra, hogy nyilván a régóta emlegetett magyar gazdasági csodafegyvert őrzik, ami nem lehet más, csak a design. De a rend őrei csupán a vasárnapi tömegrendezvény területét biztosították. Az idei kiállítás valószínűleg kertészeti bázisra alapozott volna, legalábbis a nyelvtani kihívásokkal küzdő „kiajánló” exkluzív kertcsodákat ígért a Műcsarnok melletti sátorban. Valamiért nyilván nem került tető alá az egyezség, a szlogenen pedig már nem volt idő változtatni.

Tóta József

Ha ketten csinálják ugyanazt, az már nem ugyanaz, és nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba sem. Ha egyvalaki csinálja ugyanazt, az azért mégis ugyannak tűnik, és mi érezzük, hogy itt egy éve is ugyanebbe a vízbe léptünk. Némi valós érdekességet Douwe Jacobs és Tom Schouten összehajtható Flux széke okozott, bár az apatikus látogatók nem nagyon törték magukat az amúgy ötletes székhajtogatási versenyen, ahol Flux széket lehetett nyerni. A legotthonosabb bútorokat egy újonnan alakult retróbútor-kereskedés hozta. Az egyetlen valóban izgalmas stand idén is a zsebkendőnyi helyre összezsúfolt madeinhungary volt - vegyes érzelmekkel néztük. A kiállítás idején a „Lakástrend 2011” keresésre a Google oldalán a madeinhungary a Lakástrend hivatalos oldalát is megelőzve elsőnek jött föl a listán. Remek ötlet, kár hogy többre nem futotta, az oldal eléggé egyhangú volt. A stand kiállítói ideszokott veteránok, ősidők óta tavaly volt először vérfrissülés az ötvösök bevonulásával, bútorfronton pedig az idén. Az EnterTeam bútortervezői már az őszi designhéten ígéretesen helyezkedtek, most is fölhívták magukra a figyelmet: a fiatal cégtulajdonosok náluk is fiatalabb formatervezőkkel fogtak össze, és közös bútorkísérleteket állítottak ki. A tavaly hagyománynak szánt ékszerkiállítás ezúttal az „Év ékszere” versennyel is fokozta az érdeklődést.

Az elegáns környezet, a szűk helyen tipródó rengeteg látogató illúziója jóval többet ígér az itt kiállítóknak, mint amit nekik a Lakástrend valóban nyújtani tud. A madeinhungary jobb, mint maga a Lakástrend, de értelmezhetetlen ebben a környezetben. A sajtó a madeinhungaryt rendre a milánói Bútorszalon Satellite-jéhez hasonlítja, ami legalább akkora tévedés, mint magát a Lakástrendet a Bútorszalonnal összevetni. A másik sajtóközhely, hogy a magyar tervezők munkái világszínvonalúak, bármelyik nemzetközi stand termékei között megállnák a helyüket - nos, ez városi legenda. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a magyar munkák itt sosem a külföldi standok tárgyai között állnak a piacon, hanem mellettük --egy szponzorált rezervátumban. Termék az, ami piacon van - ha nincs piacon, nem termék. Ha termék, de nem a nemzetközi piacon van, akkor nem állja meg ott a helyét. A Lakástrend amúgy sem jegyzi a világszínvonalat, csak annak egy olyan szeletét, amelyik Magyarországon eladható. És csak finoman emlékeztetnék arra, hogy ebben a hagyományban a Tutto Mobili rakta le az alapköveket az elfekvő raktárkészletek magyarországi kiárusításával. A magyar szellemi terméknek méltánytalan és fölösleges ezeken a helyeken gazsulálnia, a hazai tervező erkölcsileg is jobban járna, ha a Vaterán kereskedne a tárgyaival.

A Lakástrend összesen két darab, valóban ökologikus gondolatot tartalmazó tárgya azért nem véletlenül a madeinhungaryn tűnt föl: Bokor Gyöngyi használt CD-ből készült színes pörgettyűje, és Kele Sára fahulladékból készült fogasa. Ami a Lakástrend célközönségét illeti, voltaképpen nem is tudni, kinek szól a rendezvény. Talán a felső pár százezer tagjainak, akik az 1800 forintos belépőért azt gondolhatják magukról másfél órára, hogy a felső tízezerhez tartoznak? A rendezvényt övező kommunikáció azt sugallja, hogy aki ide belép, az valódi ínyenc - ám a közönség láthatóan rokon, barát, sznob, vagy csak eltévedt turista. Akinek a Swarovski kristállyal kirakott bútor az esete, annak az apszisban álló, rozsdás lemezekből és raklapokból álló zavaros üzenetű installáció aligha mond bármit. A trendekre kíváncsi fiatalok láthatóan valahol máshol gyülekezhetnek; talán ott, ahol nekik szóló valódi trendek vannak. A szélesebb tömegek a Lakáskultúra élőben elnevezésű ellenrendezvényre tették félre a családi jegy árát, ott gumicukrot is lehet kapni a csodakésárus standja mellett. A madeinhungary a szolidáris egyetemi fiatalságnak szól, a divatbemutatók a szokott sleppnek. Szakmai program nincs, senki sem kíváncsi rá.

A szombati éjszakai nyitva tartás valaha jó ötletnek tűnt, most szombat este kilenctől a DJ már csak magának kever az apszisban, ahol a kiállítás hivatalos attrakciója, Szőke Gábor Miklós újabb alkotása, a trón tölti be legalább a teret, ha már az időt nem tölti ki semmi. Aki egy ilyen szobornak már örült egyszer, az nagyjából kiörülte magát egy életre - én így jártam. Valahová majd tesszük ezeket a tárgyakat is. A trendi szobrász valamilyen opusa nélkül ma már nem tud megnyílni semmilyen rendezvény, amelynek a címkefelhőjében felbukkan az öko, a trend vagy a design szócska. Ez önmagában nem lenne baj, de nagy kérdés, hogyan fogunk majd az utódaink szemébe nézni, ha az ökodesignról mindössze annyit tudott meg a XXI. század magyar lakossága, hogy két tonna fát színes fényekkel megvilágítottak egy divatbemutatón.

Tóta József