“Mindekit lekapott, aki útjába került”, írta Alfred Eisenstaedt a V-J Day on Times Square című képének férfi főszereplőjéről. A német származású amerikai fotográfus többféleképpen emlékszik vissza az 1945. augusztus 14-ei népünnepre, amikor a New York-iak a Times Square-en örültek a második világháború végének. Egyik könyvében azt írta, hogy messziről látta, ahogy közeledik felé a tengerész és megcsókol minden nőt. Majd észrevett egy fehérruhás ápolónőt, ráirányította kameráját és reménykedett, hogy a tengerész lekapja őt is. Így lett. Egy másik memoárban viszont úgy meséli: “A V.J. [Victory over Japan - a japánok feletti győzelem] napon észrevettem, ahogy egy tengerész az utcán rohangál és minden nőt megcsókol, aki útjába kerül. Lehetett nagymama, dagi, vékony, öreg, nem számított. Előtte futottam a Leicámmal, és a vállam fölött figyeltem, hogy melyik pillanatot kaphatom el. Semelyik sem tetszett. Aztán hirtelen bevillant, ahogy valami fehéret kap a kezei közé. Megfordultam és abban a pillanatban lőttem, amikor a tengerész megcsókolta az ápolónőt. Ha feketében lett volna [a nő], nem fényképezem le. De ha a tengerész lett volna fehérben, akkor sem. Pontosan négy képet csináltam. Pár másodperc volt az egész” - írja Eisenstaedt, aki 1995-ben hunyt el.

A két sztori csak nüanszokban tér el egymástól, mégis felmerül a gyanú, hogy nem is volt olyan spontán a New York-i csókfotó. Ha hozzátesszük, hogy az amerikai haditengerészet egyik fotósa, Victor Jorgensen is elkapta a felejthetetlen pillanatot, csak épp egy kicsit közelebbről, illetve az ápolónő, Edith Shain elszólta magát egyszer, és azt állította, hogy előre meg volt beszélve a póz, akkor sokak szemében megfakul a kép varázsa.

Nemrégiben ráadásul új színben tűnt fel a világhírű fotó. Egy mygrapefruit név alatt blogoló grafikus ugyanis kiszínezte a fekete-fehér művet, és ezzel újabb aspektusból világította meg az örömteli pillanatot. A reddig.com fotómegosztón azóta kommentelők százai vitatkoznak a második világháború véget érésének amerikai szimbólumáról.

A legtöbben azt írják, így sokkal erőszakosabbnak hat a csók. Egyesek odáig mennek, hogy szexuális zaklatás zajlik a képen, amit manapság akár börtönnel is büntetnének. Az egyik hozzászóló kifejti: "Nézzétek meg a [nő] testbeszédét. A bal kezével a ruháját fogja, vagy lehet, hogy épp el akarja tolni magától [a férfit]. A másikkal a táskáját szorongatja, mely a két mellkas közé szorul. Nem élvezi a dolgot. Mit szólnátok, ha egy nő, aki sokkal erősebb nálatok, és nem is tetszene, lerohanna titeket és lenyomná a nyelvét a torkotokon az emberek szeme láttára, a kamerák kereszttüzében? Most már nem is olyan romantikus, ugye?” - írja felháborodva a vélhetően női kommentelő.

A csók rajongói túlzásnak tartják a zaklatás "tényállásán" való elmélkedést: “Vége lett a legkegyetlenebb és legrombolóbb háborúnak, amit az emberiség valaha megélt...Mikor lehetne jobb okot találni arra, hogy minden nőt összecsókolgassunk?” - veti ellen a valószínűleg férfi hozzászóló.

A vita során újabb pletykák kerültek napvilágra. Valaki azt meséli, hogy azon a napon a kis utcácskákban szabadon szeretkeztek az emberek (vagy erőszakoltak meg katonák nőket?), egy másik pedig azt bizonygatja, hogy a nevezetes csók után pofon vágta az ápolónő a heves tengerészt. Ez újfent a kép spontaneitását bizonyítaná.

Akad azonban valódi szemtanú is, aki szerint igenis élvezte Shain a férfi szorítását. Egy Amerikában élő magyar blogján hosszú cikkben emlékezik meg az eseményről. Ő felfedi az egyik hiteles forrást: a Jorgensen képének sarkában látható ápolónő, Gloria Delaney szerint nem akarták abbahagyni a csókolózást "azok ott ketten", a nő pedig azért fogta a szoknyáját, hogy ne csússzon feljebb. Delaney szerint olyan hosszan tartott az ölelkezés, hogy nem is volt türelme végigvárni, amíg abbahagyják.

Bárhogy is volt, egy biztos: Alfred Eisenstaedt szemfüles volt. Nemcsak azért, mert jó időben volt jó helyen, hanem mert rögtön másnap levédette a művet. Nem úgy, mint kollégája, Jorgensen, aki állami alkalmazottként kénytelen volt kiszolgáltatni a fényképet szíves felhasználásra a sajtónak. Így Eisenstaedt "ritka" pillanata vált világhírűvé, amit azóta többen feldolgoztak. A Watchmen című filmben például igen pikáns módon.