2010. október. 11. 10:45 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 11. 10:34 Kult

Mégsem lesz háromdimenziós az új Harry Potter-film

Nem készül el időben a háromdimenziós változat, ezért a Warner filmstúdió csak a megszokott 2D-s változatban kezdi meg a Harry Potter és a Halál ereklyéi című film első részének forgalmazását novemberben.

"A legnagyobb erőfeszítések dacára sem vagyunk képesek a filmet teljes egészében háromdimenzióssá változtatni úgy, hogy az megfeleljen a legmagasabb minőségi követelményeknek" - jelentette ki hétvégi közleményében a Warner. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy semmiképpen sem akarták tovább váratni a nézőket, ezért a 2D-s hagyományos formátumban megkezdik a forgalmazást.

A J.K. Rowling regényfolyamából készült filmsorozat idén érkezett a befejezéséhez. Az utolsó, Harry Potter és a Halál ereklyéi című kötetet a stúdió két részben küldi a mozikba. Az első rész premierjét november 19-ra tűzték ki Észak-Amerikában. (A magyar bemutató november 25-én lesz.) A Warner a háromdimenziós Avatar példátlan sikere nyomán döntött úgy, hogy a kétrészes befejezést a kétdimenziós változattal egyidejűleg 3D-ben is megjelenteti. A stúdió közleményében leszögezte, hogy a Halál ereklyéi 2. része az előzetes ígéretekhez híven 2011. július 15-én debütál az amerikai filmszínházakban mind 2D-s, mind 3D-s formátumban. A korábbi hat Harry Potter-film világszerte összesen 5,4 milliárd dolláros bevételt hozott a Warner Bros Pictures kasszájába.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.