Évadnyitó színházi fesztivál az Andrássy úton
Számos fővárosi és vidéki színház, valamint független társulat ad ízelítőt előadásaiból, vagy mutatkozik be egyéb produkciókkal a budapesti Andrássy úton és környékén a szombati Évadnyitó színházi fesztiválon .
Az operaház mellett felállított Port.hu színpadon tizennyolc nagyobb társulat és színház nyújt betekintést elsősorban zenés előadásaiba. A Radnóti Miklós Színház művészei délelőtt a Bárány Boldizsár, majd este a Naftalin dalait éneklik el, egy ifjúsági és egy felnőtt műsorral jelentkezik a Bárka Színház, a Magyar Állami Operaház tagjai Donizetti Viva la Mamma! című vígoperájának keresztmetszetét mutatják be, táncprodukciókkal lép fel a Duna Művészegyüttes és a Nemzeti Táncszínház, míg Presser-Varró Túl a Maszat-hegyen című musicaljét kétféle változatban - a Budapest Bábszínház és a Vígszínház előadásában - is láthatja a közönség a nap folyamán.
A Funzine színpad jelszava: "kommunikáció szavak nélkül, a hang, fény, mozgás, test művészete". Az Andrássy út és a Dobó utca sarkánál megtalálható helyszínen az Utca-szak, valamint a Magyar Mozdulatművészeti Társulat és a Nemzeti Táncszínház mutat be gyerekeknek szóló produkciókat; a Thália Színház világzenei koncerttel vesz részt a programban, a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói Beatles-dalokat énekelnek, bemutatkoznak a SzólóDuó nemzetközi táncfesztivál legjobbjai, de fellép többek között a Közép-Európa Táncszínház, a Duda Éva Társulat, a HOPPart Társulat és a Tünet Együttes is.
Programjának nagyobb részében a gyerekeket és fiatalokat szólítja meg báb- és árnyjátékkal, zenével, performansszal, filmvetítéssel és verssel a Liszt Ferenc téri Színház.hu színpad. A helyszínen tizenkilenc együttes előadásai várják az érdeklődőket: mások mellett fellépnek itt a Pannon Várszínház, a Kompánia, a Baltazár Színház, a Hólyagcirkusz Társulat, a Momentán, a KoMA, az Ágens Társulat és a TÁP Színház tagjai.
Az Andrássy út mentén több helyszín - kulturális intézmények, üzletek, vendéglátóhelyek - ad otthont szombaton a Színházi Korzó programjainak: Ladjánszki Márta és Varga Zsolt például a földalattin adja elő Metro Action című performanszát, a Kiadó kocsma a Crescendo kocsmaszínházát fogadja be, a Természetes Vészek Kollektíva pedig egy kamionon mutatja be produkcióját.
Az összefogás és a közös érdekképviselet jegyében a független társulatok idén nemcsak a színpadokon, az Andrássy út mentén felállított standokon, hanem meglepetésprogramokkal, akciókkal és a Tűzraktérben Tematikus Összművészeti Afterparty-val is várják a közönséget. Itt a Kötéltánc-Haláltánc tematika jegyében megtartott táncelőadások, színházi megnyilvánulások, irodalmi estek, képzőművészeti installációk és koncertek után Gergye Krisztián Társulata, a Frenák Társulat, a Wan't 2 Tree, a Tünet Együttes és a Taktadami táncosai jelentkeznek közös ablaktánccal.
A Merlin Színház Versautomatáját több tucatnyi társulat művészei "üzemeltetik" egész szombaton, míg az Új Színház az Autómentes hétvégéhez is csatlakozva saját Rezervátumot hoz létre a Dalszínház utcában, ahol többek között színészsimogató és színész örökbefogadó iroda is nyílik. A színházi programok mellett a Merlin az Energia Dimenzió elnevezésű projekttel is megjelenik a fesztiválon. A civil szervezetekkel közösen létrehozott rendezvény arra a kérdésre segít választ adni: miként éljük életünket úgy, hogy gyerekeinknek is legyenek esélyeik?
Nem csupán a művészek, hanem a politikusok is szerepet kapnak a rendezvényen: a Mi van a kulisszák mögött? című beszélgetéseken sorrendben a Jobbik, az MSZP, a Kétfarkú Kutya Párt, a Fidesz és az LMP főpolgármester-jelöltjei ismertetik a budapesti színházi élettel kapcsolatos elképzeléseiket. Szombaton és vasárnap kétnapos Broadway fesztivállal várja a közönséget a Budapesti Operettszínház: a társulat művészei az operett, a musical és az opera világát is megidézik a Nagymező utcában. Vasárnap tartja nyílt napját a Nemzeti Színház, melyre idén többek között nyílt próbákkal, kiállítás-megnyitókkal, jelmezpróbával, kulisszajárással és "villámrandival" készül a teátrum.