Kevin Spacey III. Richárdot alakítja a színpadon
Az 1999-es Amerikai szépség című díjnyertes film után ismét együtt dolgozik Sam Mendes rendező és Kevin Spacey amerikai színész. Ezúttal azonban színházi projektről van szó: William Shakespeare III. Richárdját állítják színpadra Spacey főszereplésével.
A darabot 2012 februárjában New Yorkban mutatják be, ezt követően rövid nemzetközi turnéra viszik, majd a londoni Old Vic színházban játsszák májustól. Mendes szerint Spacey arra született, hogy III. Richárd szerepét alakítsa, Spacey pedig azt hangsúlyozta, hogy emlékezetes munkára számít. A sikeres színész az utóbbi hét évben az Old Vic művészeti igazgatójaként tevékenykedett.
A két művész korábbi együttműködését világsiker koronázta, az Amerikai szépség címet viselő kisvárosi drámában nyújtott alakításáért Kevin Spacey elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat, Mendes pedig a legjobb rendezőnek járó aranyszobrocskát.
A III. Richárdot a Bridge Project keretében állítják színpadra. Ez a New York-i Brooklyn Academy of Music (BAM), az Old Vic, illetve Mendes Neal Street Productions elnevezésű cégének közös munkája. A színészek között amerikaiak és britek egyaránt lehetőséghez jutnak, a részletes szereposztást a későbbiekben jelentik be.