Az előadó, Hajas Tibor vödörből vizet loccsant a kövezetre. Egyik kezében hosszú dróton függő, világító villanykörte, a másikban kampósbot. Asszisztensei bekötik a szemét. Hajas a bottal szétveri a lámpát, majd a víztócsába ejti. Asszisztensei körbeveszik, vénájába gyors hatású altatót fecskendeznek, szájába fulladásgátló csövet tesznek. Amikor Hajas már nincs magánál, két asszisztense feltörli vele a kőpadlót (egyik asszisztense a terv ellenére, a művész iránti féltésből, addigra feszültségmentesíti a villanykörtét). A színen németjuhászkutya-kölyök nyüszít. Az előadót végül magára hagyják.

Ez történt a Virrasztás címmel a budapesti Bercsényi Kollégiumban bemutatott előadáson 1980-ban, amit Hajas Tibor költő, festő, filmes, azaz művészeti polihisztor szerencsésen túlélt. A nézők valószínűleg még ma is kikészülnének a brutális akció láttán, hát még akkoriban, amikor az ínyencek még éppen hogy hozzászoktak az annak idején újdonságnak számító műfajhoz: a performanszhoz.

alkibiades.freeblog.hu

Az 1970-es években hódítani kezdő műtípusban az előadó - legyen képzőművész, író vagy akár színész - néhány percig vagy olykor órákig tartó, ám csak egyetlen alkalommal bemutatott megdöbbentő (nem feltétlenül erőszakos) jelenettel szándékozik kibillenteni a nézőket a hétköznapok szellemi tunyaságából. A performansz még lélegzetelállítóbb változata, ha kombinálják a Hajas által is űzött body-arttal (testművészettel), amikor a művész a saját testét használja fel az akcióhoz, sőt, a test válik előadássá. A performansz a túlvilág gyakorlati megismerése, önveszélyes tanítás a határon innen maradottaknak - jelentette ki a műfajt kedvelő Hajas többször is, szerényen jelezve, hogy nem szándékozik kesztyűs kézzel bánni önmagával. S valóban: performanszai alkalmával - az 1970-es évek közepétől - kötelek, drótok szorították a testét, hegyes tűk sértették a bőrét, és a színpadon még magnézium is robbant.

Míg az egykori alternatív értelmiségi közönségben fel sem merült a beavatkozás ötlete, addig a külföldön is fellépő művész ottani akcióinak nézői hamar felébredtek a transzból. Dróttal a székhez kötözve, meztelen felsőtesttel, bekötött szemmel válaszolgatott Hajas a közönség - főként művészetére vonatkozó - kérdéseire a Kihallgatás című, 1980-ban az amszterdami művészeti akadémián rendezett performanszán. Hogy közben 20 centiről kvarclámpa világított az arcába, és ennek rá nézve igencsak egészségkárosító hatása lehetett - ezt a közönség csak egy óra múlva vette észre, amikor az előadó bőre már hámlani kezdett. Akkor viszont ráugrottak, és kiszabadították kötelékeiből.

A performansz-művészek akcióit Európa-szerte a rendőrség is megpróbálta megfékezni, ha egyáltalán tudomására jutott egy-egy, a szűk szubkultúrában zajló előadás. Hajas Tibor Magyarországon prezentált hat performanszát nem érte rendőri megtorlás, őt korábban, más okból büntették meg: 1965-ben írásbeli radikalizmusa miatt vetették másfél évre börtönbe, miután valaki besúgta őt, és egy házkutatás során megtalálták Fasiszta elvtársak című versét.

A költőként is tevékeny Hajasról a művészettörténészek leginkább azt gondolják, hogy az akcióiban ábrázolt szenvedés hadüzenet volt a hivatalosan sulykolt életérzés ellen, miszerint a szocialista Magyarországon mindenki boldog. Az önsértő performanszok ugyanakkor a keresztény mitológiát, Jézus Krisztus és a szentek szenvedéseit idézik meg, és ezáltal egy vallástalan korban a rítus hangulatát teremtik meg - segít értelmezni Hajas tevékenységét Klaniczay Gábor A performance-művészet című, tíz évvel ezelőtt kiadott tanulmánykötet egyik írásában. Hajas Tibor kockázatos akcióit tekintve nem véletlen, hogy művészkörökben tévesen sokáig az is szóbeszéd tárgya volt, hogy az alkotó - aki 1980-ban, 34 évesen közlekedési balesetben hunyt el - valójában öngyilkos performanszot hajtott volna végre autóval.