Közösségi építészdíjak
Az organikus, a tájjal és a természettel harmonikus viszonyban lévő épületek, valamint a városi tereket újra emberivé tevő, szociálisan érzékeny, más szóval nem csak a tehetőseknek szóló építészet – így summázható a 2009-es trend a nemzetközi építészközösség, a World Architecture Community (WAC) díjpályázatán versenyben maradt művek alapján.
Épületekre lefordítva ez olyasmiket jelent, mint a terméskő falaival teraszkertet imitáló japán villa, a kálváriadombot idéző, parkosított, sétaösvényeken bejárható, de belső tereivel a hegy gyomrát is birtokba vevő ukrán múzeumkomplexum, a vályogépítészet hagyományait folytató bangladesi közösségi ház vagy a hundertwasserien tarka, dűlő-boruló indiai iskola.
Május közepén összesen 45 építészeti munka nyerheti el az építészetkritikusi berkekben az egyik legmegbízhatóbb trendjelzőnek tartott elismerést. Az internetes oldalt (worldarchitecture.org) az iszlám építészet legrangosabb honorációját odaítélő Aga Khan-díj zsűrijét is elnöklő Suha Özkan török teoretikus alapította kilenc éve. A pályázaton bárki indulhat, aki feltölti – akár még csak rajzasztalon létező – épületeinek terveit, látványképeit.
A hálójárók által is befolyásolható szavazás április végéig tart a WAC honlapján. A 350 szakmabeliből verbuvált zsűri húsz alkotást választ ki, további húszat a weboldal olvasói díjaznak, az X kategóriában pedig elismerést kap az év öt legprovokatívabb épülete, köztük lehet a képünkön látható indiai iskola.