2009. október. 12. 12:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 12. 12:14 Kult

Mácsai Pál vezeti a frissiben önállósodott Örkény Színházat

A kormánypárti és ellenzéki képviselők egyhangú szavazatával megalapította az önálló Örkény István Színházat a Fővárosi Közgyűlés hétfői, rendkívüli ülésén.

Az önálló Örkény István Színház Nonprofit Kft. megalapítását az indokolta, hogy a főváros 2000-ben azzal bízta meg a Madách Színház akkori vezetőjét, Kerényi Imrét, hogy készítse elő az addig kamara- és bulvárdarabokat játszó Madách Kamara leválását a nagyszínpadról. A leválás megkezdődött, a kamara felvette Örkény István nevét, kialakította saját profilját.

Azonban a Madách Színház gazdasági és műszaki apparátusa az Örkény István Színház megnövekedett szakmai tevékenysége miatt a két színház egyidejű működtetését a huzamosabb ideje tartó túlterheltsége miatt már nem tudta ellátni. A közgyűlés szerint a "kényszerű együttlét" mára az Örkény Színház fejlődésének akadályává vált, ezért döntött úgy a közgyűlés, hogy egyszemélyes tulajdonosként megalapítja az Örkény István Színház Nonprofit Kft.-t.

A megalapított társaság első ügyvezetője - 2010. június 30-ig - a színház jelenlegi vezetője, Mácsai Pál lett. A közgyűlésen felszólalt Mácsai Pál is, aki köszönetet mondott maga és a társulat nevében a közgyűlésnek.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.